Magyar-szerb vb: nincs enyhítés, nincs liberalizáció

Április 13-14-én került sor a magyar-szerb közúti vegyesbizottsági ülésre. A szerb fél helyettes államtitkári szinten képviselte magát a tárgyaláson

A szerb fél a liberalizációban való tovább lépést, a minimum EURO 6-os járművekre vonatkozó teljes liberalizációt (azaz 3. országos fuvarokra is) kérte, míg a magyar fél – az MKFE mandátumának megfelelően – a liberalizáció korlátozását, illetve a 3. országos engedélyek csökkentését képviselte. Hosszas vitát követően a jelenlegi helyzet fenntartásában egyeztek meg a felek.

A szerb fél liberalizációja a minimum EURO 5-ös járművek esetében loco és tranzit fuvarozásra vonatkozik, míg a magyar fuvarosok számára teljes az engedélymentesség minden környezetvédelmi besorolású járműre. A felek abban is megállapodtak, hogy törekednek a két országot érintő forgalomban a harmadik országok fuvarozói részarányának csökkentésére, illetve ezen eredmények függvényében a következő vegyesbizottsági ülésen visszatérnek az EURO 6-os szerb járművek 3. országos liberalizációjának kérdésére.

Az utóbbi kérdést az MKFE Elnöksége a vegyesbizottsági tárgyalásokat követő ülésén megvitatta és azt a döntést hozta, hogy továbbra sem támogatja a szerb járművek 3. országos engedélymentességét, amely döntésről az MKFE tájékoztatta a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot.

MKFE kommunikáció

CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Persped Kft. Persped Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Teleki János Teleki János Szalkai Tamás Szalkai Tamás SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. WSZL WSZL PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György Gerulus Kft. Gerulus Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Lévai László Lévai László Gál Sándor Gál Sándor PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Persped Kft. Persped Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Teleki János Teleki János Szalkai Tamás Szalkai Tamás SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. WSZL WSZL PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György Gerulus Kft. Gerulus Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Lévai László Lévai László Gál Sándor Gál Sándor PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft.