Featured

Az osztrák szociális minisztérium tájékoztatója a minimálbérszabályokkal kapcsolatban - FRISSÍTÉS 2017. 01. 30.: magyar nyelven is elérhető!

Az elmúlt hetekben több tucatnyi kérdést tettünk fel a 2017. január 1-jével bevezetett minimálbér szabályokkal kapcsolatban az osztrák szociális tárcának. Az osztrák fél ezekre a megkeresésekre eddig nem reagált. A mai napon megérkezett az az összefoglaló anyag, amelyet az érintett országok képviseletei számára tartott január 26-ai egyeztetés során általános tájékoztatóként adott a szociális tárca.

A tájékoztatón részt vett hazánk ausztriai külgazdasági attaséja, aki Egyesületünknek jelezte, hogy bár az egyeztetésen elhangzott, hogy a nyitott kérdések megválaszolásáig, és egy tervezett kimondottan a fuvarozói tevékenységre optimalizált ZKO nyomtatvány létrehozásáig nem vezetnek be moratóriumot, az osztrák minisztérium arra kérte az ellenőrzések végrehajtásával megbízott adóhatóságot, hogy február végéig ne szankcionálják a szabálytalanságokat. A minisztérium kérése a fuvarozók felé, hogy a ZKO bejelentés minden esetben történjen meg, de a hibás kitöltésért és az egyéb hiányosságokért az említett időpontig a tájékoztatás szerint nem fognak büntetéseket kiszabni.

A konkrét kérdéseinkkel kapcsolatban az alábbi személy- és áruszállítási esetekre kaptunk részben értékelhető választ:

A törvény értelmében kiküldetésnek minősülnek, azaz bejelentéskötelezettséggel járnak és a minimálbérszabályok hatálya alá tartoznak az alábbi esetek:

  • Kabotázs (a fel- és lerakóhely is Ausztriában van);
  • Ausztriába irányuló célfuvar (felrakó hely külföldön van, lerakóhely Ausztriában) külföldi megbízó esetén is;
  • Ausztriai felrakóhelyről induló, külföldi lerakóhelyen végződő, külföldi vállalkozás által végzett fuvar, külföldi megrendelő esetén is;
  • A fenti esetek mindegyike ugyanígy értendő a személyszállításra is (személyszállítás taxival, bérautóval, kisbusszal; menetrendszerű személyszállítás, turisztikai célú személyszállítás ausztriai cél/desztináció esetén.

    Ide tartozik az ausztriai körutazás, vagy ausztriai sítúra – eszerint az osztrák hatóság a zártajtós, különjárati fuvarfeladatokat is „loco” fuvarnak tekinti, amennyiben annak kiinduló (A) és célországa (A) azonos.

A nem rendszeres, egyszeri fuvarok is kiküldetésnek minősülnek.

Ezekben az esetekben tehát mindenképp szükséges a kiküldött munkavállalók bejelentése, részükre az osztrák ágazati kollektív szerződés szerint besorolásuknak megfelelő bér biztosítása, és az ezeket alátámasztó dokumentumok, valamit az A1-es igazolás megléte a munkavégzés helyén (gépjármű).

Nem minősülnek kiküldetésnek az alábbi esetek:

  • Tranzit személy- és árufuvar esetén (sem az utas-/árufelvétel, sem a lerakás nem Ausztriában történik, az Ausztrián történő áthaladás csak a célország elérése miatt szükséges)
  • Eladó, bérbeadó, gyártó, vagy tulajdonos saját munkavállalójával, saját (bérelt/lízingelt) járművel szállítja az eladott, bérbeadott, gyártott, feldolgozandó árut Ausztriába, amennyiben a vállalkozás meghatározó tevékenysége szempontjából a fuvarozás csak kisegítő tevékenység. A jármű megengedett összsúlya nem releváns.
  • Vevő, bérlő, feldolgozó, vagy tulajdonos saját munkavállalójával, saját (bérelt/lízingelt) járművel hozza el az megvásárolt, bérbevett, feldolgozandó/feldolgozott árut Ausztriából, amennyiben a vállalkozás meghatározó tevékenysége szempontjából a fuvarozás csak kisegítő tevékenység. A jármű megengedett összsúlya nem releváns.
  • Egyazon vállalkozás telephelyei közt történő, saját áru (saját munkavállalók), saját munkavállalója által történő szállítása Ausztriából, vagy Ausztriába, amennyiben a vállalkozás meghatározó tevékenysége szempontjából a fuvarozás (személyszállítás) csak kisegítő tevékenység. A jármű megengedett összsúlya nem releváns.
  • Turisztikai utazás (személyszállítás) ausztriai céllal/desztinációval, amennyiben
    • az útnak Ausztrián és a küldő országon kívül is van állomása/desztinációja és
    • Ausztriában nem történik új utas felvétel, utas leadás.

Ide tartozik például az a fuvarfeladat, amelynek kiinduló országa (A) pl. Magyarország, majd az ausztriai tartózkodás után a célállomása valamely harmadik országban van (B) pl. Csehország.

 

A szociális minisztérium tájékoztató anyaga német nyelven 

érhető el.

Az osztrák szociális minisztérium tájékoztató anyaga magyar nyelven  érhető el.

A 2017. január 1-től hatályos, az áruszállítási ágazatra vonatkozó minimálbérek:

Az ausztriai minimálbér-szabályokról ITT>> tájékozódhat.

A nyugati minimálbérekkel kapcsolatos tájékoztatókat ITT>> találja.


A dokumentum további információkat tartalmaz a bérezési, bejelentési és dokumentációs kötelezettségekkel kapcsolatban.

Részletes tájékoztatást tartalmaz a csoportos bejelentés (Sammelmeldung = rövid időn belül több megbízó) és keretbejelentés (Rahmenmeldung = három hónapos időszak, több munkavállaló, egyazon megbízó) adminisztrálására vonatkozóan.

Az általános érvényű szabályok és számos fontos információ magyarul a www.entsendeplattform.at oldalon érhető el, itt a kontakt menüpont alatt egyedi kérdéseket is fel lehet tenni közvetlenül a minisztérium illetékes munkatársainak (németül, vagy angolul).

 

MKFE kommunikáció

ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Teleki János Teleki János KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Lévai László Lévai László Gerulus Kft. Gerulus Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Teleki János Teleki János KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Lévai László Lévai László Gerulus Kft. Gerulus Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft.