Featured

Az osztrák szociális minisztérium tájékoztatója a minimálbérszabályokkal kapcsolatban - FRISSÍTÉS 2017. 01. 30.: magyar nyelven is elérhető!

Az elmúlt hetekben több tucatnyi kérdést tettünk fel a 2017. január 1-jével bevezetett minimálbér szabályokkal kapcsolatban az osztrák szociális tárcának. Az osztrák fél ezekre a megkeresésekre eddig nem reagált. A mai napon megérkezett az az összefoglaló anyag, amelyet az érintett országok képviseletei számára tartott január 26-ai egyeztetés során általános tájékoztatóként adott a szociális tárca.

A tájékoztatón részt vett hazánk ausztriai külgazdasági attaséja, aki Egyesületünknek jelezte, hogy bár az egyeztetésen elhangzott, hogy a nyitott kérdések megválaszolásáig, és egy tervezett kimondottan a fuvarozói tevékenységre optimalizált ZKO nyomtatvány létrehozásáig nem vezetnek be moratóriumot, az osztrák minisztérium arra kérte az ellenőrzések végrehajtásával megbízott adóhatóságot, hogy február végéig ne szankcionálják a szabálytalanságokat. A minisztérium kérése a fuvarozók felé, hogy a ZKO bejelentés minden esetben történjen meg, de a hibás kitöltésért és az egyéb hiányosságokért az említett időpontig a tájékoztatás szerint nem fognak büntetéseket kiszabni.

A konkrét kérdéseinkkel kapcsolatban az alábbi személy- és áruszállítási esetekre kaptunk részben értékelhető választ:

A törvény értelmében kiküldetésnek minősülnek, azaz bejelentéskötelezettséggel járnak és a minimálbérszabályok hatálya alá tartoznak az alábbi esetek:

  • Kabotázs (a fel- és lerakóhely is Ausztriában van);
  • Ausztriába irányuló célfuvar (felrakó hely külföldön van, lerakóhely Ausztriában) külföldi megbízó esetén is;
  • Ausztriai felrakóhelyről induló, külföldi lerakóhelyen végződő, külföldi vállalkozás által végzett fuvar, külföldi megrendelő esetén is;
  • A fenti esetek mindegyike ugyanígy értendő a személyszállításra is (személyszállítás taxival, bérautóval, kisbusszal; menetrendszerű személyszállítás, turisztikai célú személyszállítás ausztriai cél/desztináció esetén.

    Ide tartozik az ausztriai körutazás, vagy ausztriai sítúra – eszerint az osztrák hatóság a zártajtós, különjárati fuvarfeladatokat is „loco” fuvarnak tekinti, amennyiben annak kiinduló (A) és célországa (A) azonos.

A nem rendszeres, egyszeri fuvarok is kiküldetésnek minősülnek.

Ezekben az esetekben tehát mindenképp szükséges a kiküldött munkavállalók bejelentése, részükre az osztrák ágazati kollektív szerződés szerint besorolásuknak megfelelő bér biztosítása, és az ezeket alátámasztó dokumentumok, valamit az A1-es igazolás megléte a munkavégzés helyén (gépjármű).

Nem minősülnek kiküldetésnek az alábbi esetek:

  • Tranzit személy- és árufuvar esetén (sem az utas-/árufelvétel, sem a lerakás nem Ausztriában történik, az Ausztrián történő áthaladás csak a célország elérése miatt szükséges)
  • Eladó, bérbeadó, gyártó, vagy tulajdonos saját munkavállalójával, saját (bérelt/lízingelt) járművel szállítja az eladott, bérbeadott, gyártott, feldolgozandó árut Ausztriába, amennyiben a vállalkozás meghatározó tevékenysége szempontjából a fuvarozás csak kisegítő tevékenység. A jármű megengedett összsúlya nem releváns.
  • Vevő, bérlő, feldolgozó, vagy tulajdonos saját munkavállalójával, saját (bérelt/lízingelt) járművel hozza el az megvásárolt, bérbevett, feldolgozandó/feldolgozott árut Ausztriából, amennyiben a vállalkozás meghatározó tevékenysége szempontjából a fuvarozás csak kisegítő tevékenység. A jármű megengedett összsúlya nem releváns.
  • Egyazon vállalkozás telephelyei közt történő, saját áru (saját munkavállalók), saját munkavállalója által történő szállítása Ausztriából, vagy Ausztriába, amennyiben a vállalkozás meghatározó tevékenysége szempontjából a fuvarozás (személyszállítás) csak kisegítő tevékenység. A jármű megengedett összsúlya nem releváns.
  • Turisztikai utazás (személyszállítás) ausztriai céllal/desztinációval, amennyiben
    • az útnak Ausztrián és a küldő országon kívül is van állomása/desztinációja és
    • Ausztriában nem történik új utas felvétel, utas leadás.

Ide tartozik például az a fuvarfeladat, amelynek kiinduló országa (A) pl. Magyarország, majd az ausztriai tartózkodás után a célállomása valamely harmadik országban van (B) pl. Csehország.

 

A szociális minisztérium tájékoztató anyaga német nyelven 

érhető el.

Az osztrák szociális minisztérium tájékoztató anyaga magyar nyelven  érhető el.

A 2017. január 1-től hatályos, az áruszállítási ágazatra vonatkozó minimálbérek:

Az ausztriai minimálbér-szabályokról ITT>> tájékozódhat.

A nyugati minimálbérekkel kapcsolatos tájékoztatókat ITT>> találja.


A dokumentum további információkat tartalmaz a bérezési, bejelentési és dokumentációs kötelezettségekkel kapcsolatban.

Részletes tájékoztatást tartalmaz a csoportos bejelentés (Sammelmeldung = rövid időn belül több megbízó) és keretbejelentés (Rahmenmeldung = három hónapos időszak, több munkavállaló, egyazon megbízó) adminisztrálására vonatkozóan.

Az általános érvényű szabályok és számos fontos információ magyarul a www.entsendeplattform.at oldalon érhető el, itt a kontakt menüpont alatt egyedi kérdéseket is fel lehet tenni közvetlenül a minisztérium illetékes munkatársainak (németül, vagy angolul).

 

MKFE kommunikáció

N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. K és V KFT. K és V KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Kolesza György Kolesza György Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Nagy Imre Nagy Imre Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. K és V KFT. K és V KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Kolesza György Kolesza György Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Nagy Imre Nagy Imre Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft.