Buszok számára tiltott útvonalak Amszterdam belvárosában

2017. április 13-tól az autóbuszok nem hajthatnak be a következő útvonalakra: Amstel-Rokin-Damrak és a Spuistraat-Nieuwezijds Voorburgwal Amszterdam belvárosának déli részén. A behajtási tilalom az alábbi térképen pirossal jelölt szakaszokra vonatkozik.
A tilalmat a turistaszezon kezdete előtt vezették be – így azokra a turistabuszokra, melyeknek a végállomása a város központjában van, nem vonatkozik a tilalom. Ezek a járatok 4 erre a célra kijelölt állomáson vehetnek fel és szállíthatnak le utasokat, méghozzá felügyelet mellett. A kijelölt megállók a fő turista látványosságok – múzeumok, kulturális intézmények, sétahajó-kikötők – helyezkednek el. A pontos helyüket megtalálják a térképen.



Azok a buszok, melyek annak ellenére használják a tiltott útszakaszokat, hogy célállomásuk nem a belvárosban van, 90 eurós bírsággal sújthatók.

A változások bevezetésének célja Amsterdam belvárosa forgalmának javítása, melyet többek között az autóbuszok számának csökkentésével kívánnak elérni. Az intézkedés, reményeik szerint, a helyi lakosok életminőségére és a közlekedés biztonságára is pozitív hatással lesz.

Az útlezárásról, valamint a rendelkezésre álló parkolókról a következő oldalon talál bővebb információt:
www.tourbuzz.nl
Tájékozódjon, mielőtt útnak indul!

(forrás: IRU)

MKFE kommunikáció

PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Sandolita Kft. Sandolita Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Persped Kft. Persped Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teleki János Teleki János Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. NTS Kft. NTS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. WSZL WSZL LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Kolesza György Kolesza György KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Sandolita Kft. Sandolita Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Persped Kft. Persped Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teleki János Teleki János Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. NTS Kft. NTS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. WSZL WSZL LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Kolesza György Kolesza György KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft.