Deli Andor sajtóközleménye a Mobilitási Csomag kapcsán

„Az elkövetkező időszak közúti vitái során olyan megoldásokat kell találni, amelyek életszerűek, figyelembe veszik a fuvarozás szolgáltatásának minden sajátosságát és gátat szabnak a fuvarozási piac további töredezettségének, hogy maradéktalanul érvényesülhessen a szolgáltatásnyújtás alapszabadsága” - emelte ki a Mobilitási Csomag május 31-i plenáris vitájában Deli Andor EP-képviselő.

A néppárti politikus ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy az ún. Mobilitás Csomag későn, csak a kiküldetési irányelv felülvizsgálata előrehaladott szakaszában került bemutatásra. „Mindenképp el kell kerülni, hogy a kiküldetési irányelv általános szabályai gúzsba kössék a jogalkotók kezét a Mobilitási Csomag tárgyalása során. Ellenkező esetben megtörténhet, hogy a valóságtól elrugaszkodott és a szakmai és gyakorlati tapasztalatokat figyelmen kívül hagyó jogszabály születik” - mondta el Deli Andor.

Az Európai Bizottság által ma bemutatott Mobilitási Csomag 8 jogszabály-tervezetet tartalmaz, amelyek egyike külön foglalkozna a közúti fuvarozás szociális aspektusaival és külön jogszabályban fektetné le annak szabályait. Ennek kapcsán a képviselő megjegyezte: „Anélkül, hogy részleteiben ismernénk a Bizottság közúti fuvarozók kiküldetésére vonatkozó szabályozását, bizalomra adhat okot a tény, hogy különleges szabályként (lex specialis) van kezelve. Az Európai Parlamentben hónapok óta azért küzdünk, hogy kivegyük a közlekedést a jelenleg hatályos kiküldetési irányelv felülvizsgálatának hatálya alól”.

(Forrás: eppgroup)


MKFE kommunikáció

NTS Kft. NTS Kft. Lévai László Lévai László AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Persped Kft. Persped Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Szalkai Tamás Szalkai Tamás KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Teleki János Teleki János Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. STV Kft. STV Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. Lévai László Lévai László AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Persped Kft. Persped Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Szalkai Tamás Szalkai Tamás KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Teleki János Teleki János Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. STV Kft. STV Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft.