Deli Andor sajtóközleménye a Mobilitási Csomag kapcsán

„Az elkövetkező időszak közúti vitái során olyan megoldásokat kell találni, amelyek életszerűek, figyelembe veszik a fuvarozás szolgáltatásának minden sajátosságát és gátat szabnak a fuvarozási piac további töredezettségének, hogy maradéktalanul érvényesülhessen a szolgáltatásnyújtás alapszabadsága” - emelte ki a Mobilitási Csomag május 31-i plenáris vitájában Deli Andor EP-képviselő.

A néppárti politikus ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy az ún. Mobilitás Csomag későn, csak a kiküldetési irányelv felülvizsgálata előrehaladott szakaszában került bemutatásra. „Mindenképp el kell kerülni, hogy a kiküldetési irányelv általános szabályai gúzsba kössék a jogalkotók kezét a Mobilitási Csomag tárgyalása során. Ellenkező esetben megtörténhet, hogy a valóságtól elrugaszkodott és a szakmai és gyakorlati tapasztalatokat figyelmen kívül hagyó jogszabály születik” - mondta el Deli Andor.

Az Európai Bizottság által ma bemutatott Mobilitási Csomag 8 jogszabály-tervezetet tartalmaz, amelyek egyike külön foglalkozna a közúti fuvarozás szociális aspektusaival és külön jogszabályban fektetné le annak szabályait. Ennek kapcsán a képviselő megjegyezte: „Anélkül, hogy részleteiben ismernénk a Bizottság közúti fuvarozók kiküldetésére vonatkozó szabályozását, bizalomra adhat okot a tény, hogy különleges szabályként (lex specialis) van kezelve. Az Európai Parlamentben hónapok óta azért küzdünk, hogy kivegyük a közlekedést a jelenleg hatályos kiküldetési irányelv felülvizsgálatának hatálya alól”.

(Forrás: eppgroup)


MKFE kommunikáció

NTS Kft. NTS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Lévai László Lévai László TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Artur '95 BT. Artur '95 BT. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Kolesza György Kolesza György Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán STV Kft. STV Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. World Logistik Kft. World Logistik Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. NTS Kft. NTS Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Lévai László Lévai László TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Artur '95 BT. Artur '95 BT. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. MG Sped Kft. MG Sped Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Kolesza György Kolesza György Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán STV Kft. STV Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. World Logistik Kft. World Logistik Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt.