Featured

Deli Andor: Ne büntessék a külföldi fuvarozókat!

„Az előfeltételek megteremtése nélkül a német szigorítás a kamionon kívüli pihenőidő kapcsán nem a biztonságot szolgálja és a sofőrök körülményeit javítja, hanem egyszerű protekcionista intézkedés benyomását kelti” - jelentette ki a strasbourgi plenáris ülésen Deli Andor néppárti EP-képviselő.

A május 25-én életbe lépett német rendelkezés rengeteg problémát felvet – hangsúlyozta Deli Andor, akivel az MKFE szakértői több alkalommal is egyeztettek a témában. A képviselő – egyetértve az MKFE által felvetett aggályok jogosságával – az ülésen leszögezte, hogy a 45 órás pihenő szabályainak szigorítását úgy vezették be, hogy a törvény betartásához szükséges infrastrukturális feltételek nem biztosítottak, hiszen nincs elég védett parkoló és szálláshely, amely a megnövekedett igényeket kielégítené.

„A rakomány, a jármű és az üzemanyag is kockázatnak van kitéve, de akár potenciális terrorista merényletekre is szolgálhatnak az őrizetlenül hagyott járművek, továbbá nem tisztázott a felelősség kérdése sem” - hangsúlyozta a Közlekedési és Turisztikai Bizottság tagja.

Deli Andor a szabályozás negatív hatásaira hivatkozva a plenáris ülésen arra kérte az érintett tagállamokat, hogy vizsgálják felül ezen intézkedést és ne büntessék a külföldi fuvarozókat addig, amíg nem teremtik meg a rendelkezés betartásának előfeltételeit.

A néppárti politikus ugyanebben a témában írásbeli választ igénylő kérdést is intézett a Bizottsághoz, melyben érdeklődik, hogy ezen intézkedések nem érintik-e hátrányosan az európai utak biztonságát, tekintettel a lehetséges veszélyforrásokra. A Bizottságnak 2 hónap áll rendelkezésére, hogy megküldje válaszát.

 

Deli Andor közleményét ITT>> olvashatja.

 

MKFE kommunikáció

Kolesza György Kolesza György A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Ivanov György Ivanov György PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. NTS Kft. NTS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Kolesza György Kolesza György A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Ivanov György Ivanov György PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. NTS Kft. NTS Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft.