Featured

Kamionkartell: a Scaniával szemben is indulhatnak kártérítési perek

Az Európai Bizottság 880 millió euróra büntette a Scaniát kartellezés miatt – adta hírül a Magyar Távirati Iroda. A döntés után megnyílik a lehetőség arra, hogy a korábban már jelzett öt gyártó – MAN, Daimler, Iveco, Volvo/Renault és DAF – után, a Scaniával szemben is kártérítési pereket kezdeményezzenek a károsultak. Az Európai Bizottság szerdán közzétett vizsgálati eredményei megerősítették az a Scania által eddig vitatott tényt, hogy a gyártó öt másik európai márkával közösen, 1997-től 14 éven át „egyeztetett időpontban vezette be az új károsanyag-kibocsátási technológiákat, és megállapodtak teherautóik nagykereskedelmi áráról”.

Négy másik kartellező – a Daimler, a Volvo, a DAF és az Iveco – a bírság 10 százalékos csökkentése fejében korábban elismerte, hogy jogellenesen járt el, a MAN pedig mentesült a pénzbüntetés alól, mert felhívta a figyelmet a szabálysértésre. A Scania azonban akkor nem vett részt az egyezségben, ezért folytatódott ellene mostanáig az eljárás.

Margrethe Vestager uniós versenyügyi biztos megengedhetetlennek nevezte, hogy tisztességes verseny helyett kartelleztek az érintett cégek, amelyek együttesen az Európában gyártott közép- és nehéz-tehergépjárművek 90 százalékát állítják elő.

Sajtóértesülések szerint a Scania fellebbezni kíván a határozattal szemben. Ez a határozattal szembeni megsemmisítési eljárás kezdeményezését jelentheti az Európai Unió Bíróságánál, Luxemburgban. A kártérítési követelésekkel foglalkozó jogi szakértők – így az MKFE által ajánlott partnerek is – döntenek majd arról, hogy megvárják-e az EUB ítéletét, vagy már most megindítják a Scaniával szemben is kártérítési pereket, esetleg oly módon, hogy kiterjesztik a másik 5 kartellező társasággal szemben folyamatban lévő pereket a svéd gyártóra is.

Az MKFE a kérdés tisztázása érdekében felveszi a kapcsolatot azon magyar és külföldi jogi szakértőkkel, akiket korábban ajánlottunk a tagjainknak a MAN, a Volvo/Renault, a Daimler, az Iveco és a DAF cégekkel szembeni kartell ügy kártérítési jogi képviseletére. Válaszuk alapján, a Scaniával szembeni kártérítési igények benyújtásának lehetőségéről tájékoztatni fogjuk Tisztelt Tagjainkat. 

 

MKFE kommunikáció

 

Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. NTS Kft. NTS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. K és V KFT. K és V KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Teleki János Teleki János "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KOPP KFT. KOPP KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. NTS Kft. NTS Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. K és V KFT. K és V KFT. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Nagy Imre Nagy Imre Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Teleki János Teleki János "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. KOPP KFT. KOPP KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre