Featured

Széleskörű nemzetközi szakmai tiltakozás az utolsó pillanatig: a nemzetközi gépkocsivezetők nem kiküldött munkavállalók!

Miután az utóbbi hetekben rendkívüli mértékben felgyorsultak a „posting”, azaz a kiküldetési irányelv nemzetközi közúti áru- és személyszállításra vonatkozó alkalmazására irányuló uniós döntés előkészítésének eseményei, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) kiemelt szerepvállalásával, és ezúttal nem egy „keleti”, hanem dán partnerszervezete koordinálásával 18 ország – Bulgária, Csehország, Dánia, Észtország, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Lettország,  Litvánia,  Magyarország, Portugália, Románia, Spanyolország, Szlovákia, Belgium – egyes IRU-egyesületei egy utolsó kísérletet tesznek arra, hogy kifejezzék leghatározottabb tiltakozásukat, amiért közös meggyőződésünk szerint elfogadhatatlan, hogy a nemzetközi (cross-border) fuvarműveletek gépkocsivezetőire egy olyan jogi szabályozás (a kiküldetési irányelv) előírásait kényszerítsék rá, amely teljes mértékben alkalmatlan és alkalmazhatatlan szektorunkban.

A közös nyilatkozat – amelyhez a fent felsorolt aláírókon túl újabb felek csatlakoztak, köztük a brit Road Haulage Association (RHA), a cseh kereskedelmi kamara és további lengyel szervezetek, a horvát gazdasági kamara, s legutóbb a Belga Futárcégek Egyesülete (Belgian Courier Association) is – rámutat a kiküldetési irányelv közúti fuvarozási ágazatra történő alkalmazásának veszélyeire, a valódi kiküldött munkavállalók és a fuvarozó gépkocsivezetők speciális helyzete közötti nyilvánvaló különbségre, a jogi és adminisztrációs terhek miatt ellehetetlenülő kis- és középvállalkozások problémakörére, amelyek összességében súlyos, negatív hatást gyakorolnának az Unió belső piacára, a közösség általános pénzügyi helyzetére, és az Európai Unió versenyképességére.

Fontos hangsúlyozni, hogy a nyilatkozat a kabotázs kérdéskörét nem említi, azzal kapcsolatban ugyanis az aláíró szervezetek álláspontja eltérő.

A tiltakozás továbbá nem feltétlenül az egyes országok, tagállamok hivatalos álláspontját tükrözi, hanem szakmai szervezetekét, akik most éppen abban látják a legnagyobb veszélyt, hogy az ágazati érdekek és szakmai szempontok – akár már októberben – áldozatul eshetnek a legmagasabb szintű európai uniós politikai folyamatoknak és a fuvarozástól teljesen független egyezségeknek.

Az IRU uniós tagsága a kérdésben megosztott. Az eheti brüsszeli ülésen – indulatos megnyilvánulásoktól sem mentes – heves viták folytak, de az MKFE által a kabotázs és a gépkocsivezetők 4-8(?) hetenkénti hazatérésének kérdése körül megtalálni szorgalmazott, a tagjaink számára legkevésbé fájdalmas közös kompromisszumos álláspont sajnos nem született meg.

Az egyesületek között folyó szekértáborharcban azonban többen értékelték a magyar Egyesület konstruktív erőfeszítéseit, maga az IRU vezetősége is köszönettel vette azt. Átvették azon törekvésünket is, hogy amennyiben magasabb EU-politikai szinten végérvényesen eldől, hogy kiküldetésként kezelendő a nemzetközi fuvarozás, ez esetben a politikusok biztosítsanak elegendő időt a szakma számára egy valamennyire élhető és ellenőrizhető posting-alkalmazási módozat közös kidolgozására. Az ún. mobilitási csomag éppencsak megkezdődött vitái keretében.

A fuvarozói érdekvédelmi egyesületek és kamarák által ellenjegyzett közös nyilatkozatot INNEN>> letöltheti (EN)


MKFE kommunikáció

Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Csekő Gábor Csekő Gábor WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. STV Kft. STV Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Csekő Gábor Csekő Gábor WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Kolesza György Kolesza György MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. STV Kft. STV Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft.