Változatlan maradt a szerb engedélykontingens

Beszámoló a 2018. május 9-10-én tartott szerb magyar vegyesbizottsági ülésről.

A 2018. május 9-10-én, Belgrádban lezajlott a szerb-magyar vegyesbizottsági ülésen Egyesületünket Tóth István, orosz nyelvterületekért felelős információs referens képviselte. A két napos ülés jegyzőkönyv aláírásával zárult, amelyben mindkét fél egyetértése mellett a 2017-es engedélymennyiség került meghatározásra a 2018-as évre vonatkozóan.

A két fél közötti vegyesbizottsági ülésre legutóbb 2016. április 13-14-én, Budapesten került sor, ahol az alábbi engedélykontingensről állapodtak meg a felek.

loco engedély

500 db

loco, minimum EURO 3-as járművekkel használható engedély

7 000 db

tranzit, minimum EURO 3-as járművekkel használható engedély

17 000 db

harmadik országos, minimum Euro 3-as járművekkel használható engedély

1 000 db

harmadik országos, minimum Euro 5-ös járművekkel használható engedély

1 000 db

 

Ez maradt 2017-re is, valamint gyakorlatilag ugyanez a kontingens vált érvényessé 2018-ra is azzal a kitétellel, hogy a teljes engedélymennyiség legyártására egyelőre nincs szükség, mivel azt a szerb fuvarozók csak korlátozottan használják fel.

Az áruszállítási statisztikai adatok cseréjét követően került napirendre a szerb fél rendelkezésére álló engedélykontingens mértékének meghatározása (a magyar fél teljes mértékben liberalizált Szerbia területén). A későbbiekben a szerb fél kérte a közúti árufuvarozás teljes liberalizációját, amit a magyar fél, az MKFE támogatásával együtt visszautasított.

A magyar fél ugyan felajánlotta a szerb fél részére a tranzitforgalom teljes liberalizációját (ez jelenleg csak EURO 5 és magasabb környezetvédelmi besorolású járműkategóriák esetében engedélymentes a szerb áruszállító vállalkozások tevékenysége loco- és tranzitforgalomban) a szerb fél rendelkezésére álló harmadik országos engedélykontingens 2000 db-ról 1000 db-ra történő csökkentéséért, valamint a loco fuvarozás két éven belüli engedélyezési kötelezettség alóli mentesítése lehetőségének megvizsgálásáért cserébe. Mindezt a szerb fél nem fogadta el tekintettel arra, hogy a szerb fuvarozók jelenlegi engedély-felhasználását figyelembe véve a loco- és tranzitfuvarozás lényegében teljes mértékben liberalizáltnak tekinthető.

A fenti opciók megtárgyalása után a felek arra a következtetésre jutottak, hogy előrelépésre nincs lehetőség úgy, hogy az mindkét fél számára kielégítő legyen, ezért megállapodtak a jelenlegi helyzet fenntartásában.

 

MKFE kommunikáció

INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. STV Kft. STV Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Végvári András Végvári András KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. STV Kft. STV Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Végvári András Végvári András KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft.