Változatlan maradt a szerb engedélykontingens

Beszámoló a 2018. május 9-10-én tartott szerb magyar vegyesbizottsági ülésről.

A 2018. május 9-10-én, Belgrádban lezajlott a szerb-magyar vegyesbizottsági ülésen Egyesületünket Tóth István, orosz nyelvterületekért felelős információs referens képviselte. A két napos ülés jegyzőkönyv aláírásával zárult, amelyben mindkét fél egyetértése mellett a 2017-es engedélymennyiség került meghatározásra a 2018-as évre vonatkozóan.

A két fél közötti vegyesbizottsági ülésre legutóbb 2016. április 13-14-én, Budapesten került sor, ahol az alábbi engedélykontingensről állapodtak meg a felek.

loco engedély

500 db

loco, minimum EURO 3-as járművekkel használható engedély

7 000 db

tranzit, minimum EURO 3-as járművekkel használható engedély

17 000 db

harmadik országos, minimum Euro 3-as járművekkel használható engedély

1 000 db

harmadik országos, minimum Euro 5-ös járművekkel használható engedély

1 000 db

 

Ez maradt 2017-re is, valamint gyakorlatilag ugyanez a kontingens vált érvényessé 2018-ra is azzal a kitétellel, hogy a teljes engedélymennyiség legyártására egyelőre nincs szükség, mivel azt a szerb fuvarozók csak korlátozottan használják fel.

Az áruszállítási statisztikai adatok cseréjét követően került napirendre a szerb fél rendelkezésére álló engedélykontingens mértékének meghatározása (a magyar fél teljes mértékben liberalizált Szerbia területén). A későbbiekben a szerb fél kérte a közúti árufuvarozás teljes liberalizációját, amit a magyar fél, az MKFE támogatásával együtt visszautasított.

A magyar fél ugyan felajánlotta a szerb fél részére a tranzitforgalom teljes liberalizációját (ez jelenleg csak EURO 5 és magasabb környezetvédelmi besorolású járműkategóriák esetében engedélymentes a szerb áruszállító vállalkozások tevékenysége loco- és tranzitforgalomban) a szerb fél rendelkezésére álló harmadik országos engedélykontingens 2000 db-ról 1000 db-ra történő csökkentéséért, valamint a loco fuvarozás két éven belüli engedélyezési kötelezettség alóli mentesítése lehetőségének megvizsgálásáért cserébe. Mindezt a szerb fél nem fogadta el tekintettel arra, hogy a szerb fuvarozók jelenlegi engedély-felhasználását figyelembe véve a loco- és tranzitfuvarozás lényegében teljes mértékben liberalizáltnak tekinthető.

A fenti opciók megtárgyalása után a felek arra a következtetésre jutottak, hogy előrelépésre nincs lehetőség úgy, hogy az mindkét fél számára kielégítő legyen, ezért megállapodtak a jelenlegi helyzet fenntartásában.

 

MKFE kommunikáció

Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Artur '95 BT. Artur '95 BT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Nagy Imre Nagy Imre Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. WSZL WSZL László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Artur '95 BT. Artur '95 BT. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Nagy Imre Nagy Imre Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. WSZL WSZL László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft.