Moldovai gépjárművezetők alkalmazásával kapcsolatos konzuli felhívás

A Moldovai Magyar Nagykövetségről kapott információk szerint az utóbbi időben, nagy számban kérelmezték a moldovai állampolgárságú gépjárművezetők az okmányaik (gépjárművezetői engedélyük, szakképesítésük) magyar nyelvre való lefordíttatását a magyarországi munkavállalás érdekében. A Konzuli Hivatal ilyen esetekben csupán az okmányok hiteles lefordításáért vállal felelősséget, azok valóságtartalmát ellenőrizni, igazolni nem tudja. Ennek okán felhívják a magyar munkaadók – elsősorban fuvarozók – figyelmét arra, hogy fokozott figyelmet fordítsanak az okmányok valóságtartalmát illetően a moldovai gépjárművezetők alkalmazása esetén.



Magyarország moldovai nagykövetétől, Szabó Sándortól érkezett levelet – változtatás nélkül – az alábbiakban olvashatják:

„Konzuli Hivatalunkban kb. egy-másfél éve viszonylag nagy számban jelennek meg olyan moldovai állampolgárok, akik gépjárművezetői engedélyük és hivatásos gépkocsivezetői szakképesítésük okmányainak hiteles magyar nyelvű fordítását kérik magyarországi munkavállalás céljából. Információnk van arról, hogy az ügyfelek a hiteles fordítások birtokában, a Magyarországon lefolytatott komplex idegenrendészeti és munkaügyi eljárást követően magyarországi szállítmányozó cégek alkalmazásába kerülnek.

Konzuli Hivatalunk a hiteles fordítások elkészítésekor az ügyfelek személyazonosságát tudja ellenőrizni, valamint a jelzett okmányokban szereplő adattartalom hiteles fordításáért tud felelősséget vállalni.

Fölhívjuk ugyanakkor a magyarországi szállítmányozók, munkaadók figyelmét arra, hogy a gépjárművezetői engedélyekben és a hivatásos gépkocsivezetői szakképesítést igazoló okmányokban föltüntetett ismeretek és szaktudások valóságtartalmát sem ellenőrizni, sem igazolni nem tudjuk, ezért javasoljuk azok fokozott helyszíni ellenőrzését a magyarországi felhasználáskor.

A moldovai gépjárművezetői engedélyt az ún. Közszolgáltatási Ügynökség (egyfajta okmányhivatal), a hivatásos gépkocsivezetői szakképesítésről szóló igazolást az ún. Nemzeti Szállítmányozási Ügynökség (egyfajta közlekedési hatóság) irodái állítják ki. Az utóbbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy a Moldovában általánosnak mondható korrupció egyes esetekben e két hivatalt is érintheti.”

Kérjük Tagjainkat, hogy a felhívásnak megfelelően kiemelt figyelemmel járjanak el a moldovai állampolgárságú gépjárművezetők tekintetében!

 

MKFE kommunikáció

KOPP KFT. KOPP KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Ivanov György Ivanov György Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. K és V KFT. K és V KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. KOPP KFT. KOPP KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Ivanov György Ivanov György Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. K és V KFT. K és V KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT.