Featured

Csökken a belorusz engedélykontingens

2018. július 24-25-én, Minszkben lezajlott a fehérorosz-magyar vegyesbizottsági ülés. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium delegációja mellett az ülésen az MKFE részéről Tóth István, az orosz nyelvterületekért felelős információs referens vett részt. A két napos ülés jegyzőkönyv aláírásával, a 2019-es évre vonatkozó engedélykontingens meghatározásával zárult. Az ITM a tárgyalások során határozottan kiállt az érdekvédelmi oldallal korábban egyeztetett magyar álláspont mellett, ennek köszönhetően a belorusz fél kvótaemelési javaslata helyett 350 darab harmadik országos engedéllyel csökkent a kontingens. Az ülésen a belorusz fél elmondta, hogy a jelenlegi kontingensben foglalt engedélymennyiséget fuvarozóik szinte kimerítették, szeptemberre minden engedélyük várhatóan el fog fogyni. Emiatt a kontingensen felül pótlólagos engedélyigénnyel fordultak a magyar félhez, amelyet az ITM a viszonosság elvére hivatkozva határozottan elutasított, tekintettel arra, hogy a magyar fuvarozók a rendelkezésre álló 6500 darab loco/tranzit engedélyből nagyságrendileg 4000 darabot, a harmadik országosból pedig alig vettek fel. A magyar delegációt irányító Kovács Kornél, az ITM közútszabályozási osztályának vezetője a belorusz fél említett igényével szemben az MKFE álláspontjának megfelelően a loco/tranzit engedélyek szétválasztását, valamint az engedély számában történő csökkenést szorgalmazta.

A belorusz fél az engedélyek szétválasztását arra hivatkozással nem tudta elfogadni, hogy a jelenleg hatályos kétoldalú egyezmény erre nem enged lehetőséget, csak két típusú engedélyt, univerzális loco/tranzit és harmadik országos engedélyt ismer. Ugyanakkor a belorusz fél nem zárkózott el teljesen a szétválasztás megvalósításától. Ahhoz, hogy ez valóban megtörténjen, a felek sürgősen kezdeményezik az egyezmény ilyen irányú módosítását, amely anyagot az MKFE szakértői már elő is készítettek.

Az engedélyszám csökkentésére tett magyar kezdeményezés azonban az ITM határozottságának is köszönhetően sikerrel járt, a harmadik országos engedélyek megfeleződtek: az adómentes 200-ról 100-ra, az adóköteles 500-ról 250-re csökkent, azaz a korábbi 700 darab harmadik országos engedély 350-re csökkent. A loco/tranzit engedélyek száma viszont továbbra is 6500 maradt.

 

2018-as kvóta

2019-es kvóta

loco/tranzit

6500 db

6500 db

3. országos (adómentes)

200 db

100 db

3. országos (adóköteles)

500 db

250 db

 

A jegyzőkönyv szerint a következő vegyesbizottsági ülésre 2019-ben Budapesten kerül sor.

 

MKFE kommunikáció

Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Lévai László Lévai László ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Teleki János Teleki János Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Teherporta Kft. Teherporta Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Persped Kft. Persped Kft. Végvári András Végvári András Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás NTS Kft. NTS Kft. VERES Kft. VERES Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Lévai László Lévai László ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Teleki János Teleki János Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. K és V KFT. K és V KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Teherporta Kft. Teherporta Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Persped Kft. Persped Kft. Végvári András Végvári András Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás NTS Kft. NTS Kft. VERES Kft. VERES Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft.