Az MKFE Országos Küldöttközgyűlése 2011. május 28.

Meg kell őrizni az eddig kivívott eredményeket

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) május 28-án, szombaton tartotta Országos Küldöttközgyűlését.

A közgyűlés keretében került sor az egy millió kilométert balesetmentesen vezetett kamionos és autóbuszos gépkocsivezetők IRU (Közúti Fuvarozók Nemzetközi Szövetsége) aranyjelvény és díszoklevél kitüntetésének átadására. Ebben az évben 32 magyar gépkocsivezető kapta meg a nemzetközi elismerést.

 

Az MKFE elnöke, dr. Vereczkey Zoltán, valamint a Nemzetközi és Hivatásos Gépkocsivezetők Országos Szakszervezete (NeHGOSZ) elnöke, Eisen Sándor aláírták a két szervezet között 2002-ben megkötött, azóta többször módosított, több munkáltatóra kiterjedő hatályú kollektív szerződés legújabb módosítását.

Az elmúlt év érdekképviseleti munkájáról, eredményeiről – az írásos beszámoló kiegészítéseként – dr. Vereczkey Zoltán elmondta: az MKFE-be tagként havonta 40-50 új vállalkozás lép be, akik részben a szolgáltatások igénybevétele céljából, részben az érdekképviseleti eredmények alapján választják az egyesületet. Egy év alatt három alkalommal rendeztek az ország különböző helyszínein tagi találkozókat, amelyeken egyre többen vettek részt, és így lehetőség nyílt a közvetlen eszmecserére. A találkozókon elhangzott javaslatok közül többet is beépítettek a szervezet munkatervébe. Ezek közé tartozik a menetrend szerinti személyszállítás szabályozásának kérdése, jövőképének kialakítása, a belföldi fuvarozók és a keletre fuvarozók helyzete, s mint a közeljövő legfontosabb témája, a használatarányos útdíj bevezetésére történő felkészülés, s a rendszer bevezetésekor a lehetséges versenyképességi előnyök biztosítása.

A közúti fuvarozók számára a kiemelt feladat is e témához kapcsolódik: a cél, hogy az útdíjból származó 50-60 milliárd forintos többlet állami bevételnek lehető legnagyobb hányadát a magyarországi székhelyű fuvarozó vállalkozások adóterheinek csökkentésére fordítsák. A további cél a már elért vívmányok megőrzése, ami újra és újra kihívást jelent az érdekképviselet számára: ezek a kereskedelmi gázolaj, a 40 euróra emelt „napidíj” és - 100 000 forintig – az üzemanyag megtakarítás rendszereinek fenntartása.

Rajnai Zoltán, az Ellenőrző Bizottság elnöke – az eddigi szokásoktól eltérően - a puszta számok és adatok helyett tevékenységi körönként elemezte végig az elmúlt évet, s megállapította, hogy a tagság nem lehet elégedetlen az elért eredményekkel.

Karmos Gábor főtitkár előterjesztése alapján az MKFE Alapszabályának módosítását is elfogadta a közgyűlés. A módosítások közül a legfontosabb a megyei elnöki rendszer létrehozása.

A küldöttek valamennyi napirendi pont előterjesztését egyhangúlag elfogadták.

 

Bővebb információ: Karmos Gábor, az MKFE főtitkára: 252-8494

Gál Sándor Gál Sándor Kerekes Kft. Kerekes Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Csekő Gábor Csekő Gábor László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Végvári András Végvári András Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. STV Kft. STV Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Lévai László Lévai László Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. WSZL WSZL Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. VERES Kft. VERES Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. NTS Kft. NTS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Gál Sándor Gál Sándor Kerekes Kft. Kerekes Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Csekő Gábor Csekő Gábor László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. Végvári András Végvári András Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. STV Kft. STV Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Lévai László Lévai László Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. WSZL WSZL Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. VERES Kft. VERES Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. NTS Kft. NTS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft.