Mosóczi László tájékoztatója és az MKFE sajtóközleménye az ITM és az MKFE közötti szakmai egyeztetésekről

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) írásos tájékoztatása szerint nincs technikai akadálya az előzetes elektronikus engedély ellenőrzési rendszer (BIReg) szeptemberi indításának. Erről – és további kiemelten fontos kérdésekről – egyeztetett az elmúlt hetekben ismét több alkalommal Ignácz József Péter elnök és Karmos Gábor főtitkár az Innovációs és Technológiai minisztérium tárcavezetőjével, Palkovics Lászlóval, valamint Érsek István és Tóth Péter szakállamtitkárokkal. A tárgyalásokat követően Mosóczi László államtitkár írásban is megküldte a BIReg-gel kapcsolatos ITM tájékoztatót, az MKFE pedig – az ITM jóváhagyásával – sajtóközleményt adott ki az eredményekről.
Újabb szakmai konzultációkat és telefonos egyeztetéseket követően immár írásban is tájékoztatást kapott az MKFE az előzetes elektronikus engedély ellenőrzési rendszer (BIReg) előkészítésének folyamatáról és aktuális állapotáról. Az MKFE elnöksége a legutóbbi ülésén döntött arról, hogy a BIReg indításának felgyorsítása érdekében írásos tájékoztatást kér az ITM-től a rendszer fejlesztésének aktuális helyzetéről.

Emlékezetes, hogy az MKFE 2018. augusztusában, az új típusú közúti közlekedési engedélyek prototípusának beterjesztésével párhuzamosan tett javaslatot az ITM felé az engedély ellenőrzések informatikai útra terelésére és a dokumentumok előzetes regisztrációjának kötelezettségére.

Kiemelkedő érdekképviseleti siker, hogy az új engedélytípust a javaslat beterjesztését követően már 2020. január 1-től bevezette az ITM, és hasonló gyorsasággal sikerült elfogadtatni az előzetes engedélyregisztrációs rendszer koncepcióját is, amelynek indítását eredetileg 2020 tavaszára tervezte az ITM. Utóbbi céldátum nem volt tartható, a fejlesztéseket és a jogalkotói munkát hátráltatta a koronavírus járvány, de a legfrissebb tájékoztatás szerint a munka befejezés előtt áll, a rendszer szeptemberi indításának nincs technikai akadálya.

Az ITM - az MKFE kezdeményezésére – arra is ígéretet tett, hogy a BIReg élesedését megelőzően kiemelt figyelmet fordítanak a fel- és lerakóhelyek adminisztratív ellenőrzésére is.

Az MKFE a fel- és lerakóhelyek jogkövető magatartásának segítése érdekében – az ITM szakmai támogatásával – elkészített egy engedély ellenőrzési segédanyagot, amelyet rövidesen több ezer példányban juttat el az érintett fel- és lerakók részére, továbbá igény szerint átadja az ITM és a hatóságok részére is. Az írásos segédanyag kiegészítéseként az MKFE weboldalán elérhetővé válik egy ingyenesen használható engedélykötelezettség-kereső alkalmazás, amely másodpercek alatt ad pontos információt arról, hogy egy adott jármű, az adott fuvarfeladatot milyen engedély bemutatása mellett végezheti jogszerűen. Az alkalmazás használatával a fel- és lerakóhelyeken tevékenykedő kollégák gyorsan és egyszerűen juthatnak olyan információhoz, amellyel maguk is segítik a jogosulatlan fuvarozók azonnali kiszűrését, és hozzájárulhatnak a jogszerűen tevékenykedő magyar vállalkozások piaci pozícióinak erősítéséhez.

Az Egyesület Elnöksége az előzetes elektronikus engedély regisztrációs rendszer (BiReg) indulásáról egyhangúlag pozitívan értékelte, ugyanakkor kiemelt fontosságúnak tartja a rendszer tesztüzemének monitorozását, továbbá az éles üzem 2021. januári céldátumának szigorú betartását.


MKFE kommunikáció
Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Artur '95 BT. Artur '95 BT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. K és V KFT. K és V KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft KOPP KFT. KOPP KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. NTS Kft. NTS Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Artur '95 BT. Artur '95 BT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. K és V KFT. K és V KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft KOPP KFT. KOPP KFT. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft.