Sajtóközlemény — hazánk csatlakozik az e-CMR-egyezményhez

Sajtóközlemény — hazánk csatlakozik az e-CMR-egyezményhez

Budapest, 2024. július 10. — Történelmi lépés a hazai logisztika digitalizációjában, hogy Magyarország is csatlakozik az e-CMR egyezményhez. Magyarország Kormánya hivatalosan is kinyilvánította szándékát az elektronikus fuvarlevélre vonatkozó nemzetközi egyezményhez való csatlakozáshoz. A hazai logisztikai szolgáltatók, szállítmányozók és közúti fuvarozók lelkesen üdvözlik a magyar kormánynak az e-CMR hazai bevezetése érdekében tett határozott lépéseit.

A Magyar Közlöny 2024. évi 74. számában megjelent a 1211/2024. (VII. 8.) kormányhatározatban Magyarország Kormánya egyetértését fejezte ki a Nemzetközi Közúti Árufuvarozási Szerződésről Szóló Egyezmény elektronikus fuvarlevélről szóló kiegészítő Jegyzőkönyvének bemutatott szövegével, és felhatalmazta az építési és közlekedési minisztert a jegyzőkönyv szövegének végleges megállapítására. A kormány felhívta a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a jegyzőkönyv szövege végleges megállapításához szükséges meghatalmazási okiratot adja ki, és hagyja jóvá a jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló kormányrendelet tervezetét, továbbá elrendelte a jegyzőkönyv szövegének végleges megállapítását követően annak a Magyar Közlönyben történő kihirdetését.


A hazai logisztikai szakma képviselői örömmel fogadják a digitális fuvarlevél bevezetése érdekében hozott döntést. Az e-CMR használata gyorsítja és egyszerűsíti a fuvarozási folyamatokat, csökkenti a költségeket, növeli a hatékonyságot és zöldebbé teszi a logisztikát. A digitalizált fuvarlevél segítségével könnyebben lehet nyomon követni és ellenőrizni a szállítmányok útját, valamint gyors, biztonságos és megbízható módon lehet kezelni a fuvarokkal kapcsolatos dokumentumokat. Az e-CMR bevezetése pozitív hatással lesz a logisztikai ágazat fejlődésére és versenyképességére, valamint hozzájárul a hazai vállalkozások gazdasági növekedéséhez.


A kizárólag magyar tulajdonosi háttérrel létrejött e-CMR Europe Kft. már ugrásra készen várja az e-CMR hazai ratifikációját. A magyar logisztikai és fuvarozói ágazat meghatározó érdek-képviseletei — a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary), a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE), a Magyar Szállítmányozók Szövetsége — és az i-Cell Mobilsoft Zrt. közreműködésével alakult társaság célja az elektronikus belföldi és nemzetközi fuvarlevél minél gyorsabb és minél gördülékenyebb hazai bevezetése. A hazai e-CMR platform és a hozzá tartozó applikáció elsősorban a magyar vállalkozások igényeit kívánja maradéktalanul kiszolgálni, miközben megteremti a lehetőségét annak, hogy az érintett piaci szereplők a nemzetközi szintéren is elérjék és élvezzék a digitalizált fuvarokmánykezelés minden előnyét.


Az elektronikus fuvarlevél szolgáltatás bevezetése újabb jelentős mérföldkő lesz a logisztikai folyamatok digitalizációjában, a fuvarozók versenyképességének növelésében, mely jelentősen hozzájárulhat az ellátási lánc hatékonyabb működéséhez és átláthatóságához. Minél előbb indul el és minél többen csatlakoznak a magyarországi rendszerhez a kiélezett nemzetközi piaci versenykörnyezetben, annál nagyobb haszonélvezője lehet a hazai logisztika, a szállítmányozás, a közúti árufuvarozás és közvetetten a magyar költségvetés is e rendszer használatának.


MKFE Kommunikáció

 

Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Elit Store Kft. Elit Store Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Dömötör Tamás Dömötör Tamás LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Ivanov György Ivanov György GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Elit Store Kft. Elit Store Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Dömötör Tamás Dömötör Tamás LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Bodnár Imre Bodnár Imre Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. World Logistik Kft. World Logistik Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Ivanov György Ivanov György GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft.