Ma Paulina napja van.

Hírek

Holland minimálbér 2021. július 1-jétől

Holland minimálbér 2021. július 1-jétől

A januári emelés után 2021. július 1-jétől ismét emelkedtek a minimálbérek Hollandiában. Az év első felében alkalmazott szinthez mérve a 40 órás foglalkoztatásban dolgozó gépjárművezetőt a korábbi 9,72 helyett mostantól 9,82 € bruttó órabér illeti meg.

Meddig érvényes belföldön a forgalmi engedély?

Meddig érvényes belföldön a forgalmi engedély?

A buszok és tehergépjárművek üzembentartóinak összegyűjtöttük a forgalmi engedély veszélyhelyzeti érvényességével kapcsolatos  magyarországi tudnivalókat. Fontos, hogy az alábbiak csak a hazai közlekedésre vonatkoznak, hiszen ezeket a könnyítéseket a magyar jogalkotó Magyarország területén alkalmazza.

Emlékeztető a német és osztrák nyári kamionstopról (2021)

Emlékeztető a német és osztrák nyári kamionstopról (2021)

 EMLÉKEZTETŐ! — Fontos tudnivaló a német és osztrák pályát nagy tehergépjárművekkel járó fuvarozóknak, hogy lenti, korábbi híradásaink szerint 2021 júliusának első hétvégéjén Ausztriában elkezdődtek a nyári kiegészítő korlátozások, Németországban pedig féléves szünet után ugyanakkor újra életbe lépett a sok éve megszokott kamionstop rendje, mégpedig ott is rögtön a nyári kiegészítésekkel!

Közös érdekképviseleti fellépés a határátkelők forgalmának gyorsítására

Közös érdekképviseleti fellépés a határátkelők forgalmának gyorsítására

A júniusi 23-i kerekasztal-megbeszélés után a résztvevő négy érdekképviselet közös levélben erősítette meg, hogy a határvárakozások csökkentése érdekében további lépésekre van szükség. A szervezetek támogatásukról és együttműködésükről biztosították a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) újonnan kinevezett vezetőjét a határátmenet gyorsítása tekintetében.

Kerekasztal-megbeszélés a schengeni külső határokról

Kerekasztal-megbeszélés a schengeni külső határokról

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szervezésében az érdekképviseletek bevonásával széleskörű egyeztetésen került megvitatásra a schengeni külső határok aktuális helyzete. Az érdekképviseletek aláhúzták: a nemzetgazdasági érdeket szem előtt tartva kell a határvárakozásokat a lehetőségek mentén minimalizálni.

Svájcban 2021. július 1-jétől változott az útdíj

Svájcban 2021. július 1-jétől változott az útdíj

Mint korábban előre jeleztük, Svájcban változott az útdíj 2021/II. félévétől. Az EURO 6-os környezetvédelmi besorolású járművek díja változatlan maradt, viszont 2021. július 1-jétől az EURO-4-es és 5-ös emissziós osztályú járművek díja megegyező lett az EURO-0 - 3 tehergépjárművekével. A részecskeszűrővel szerelt járművek 10%-os díjkedvezménye megszűnt.

Omnibus rendelet: 2021. június 30. után lejáró okmányokra nem vonatkozik a nemzetközi mentesség!

Omnibus rendelet: 2021. június 30. után lejáró okmányokra nem vonatkozik a nemzetközi mentesség!

Korábbi tájékoztatásunk szerint a 2020. szeptember 30. és 2021. június 30. között lejáró okmányok (pl. jogosítvány, GKI-kártya) a lejárati dátumuktól számítva 10 hónap plusz érvényességet kapnak; külön okmányirodai ügyintézés nélkül. Az uniós jogszabály alapján tehát az, aki nemzetközi forgalomban közlekedik, és az okmánya 2021. június 30. után jár le, annak időben gondoskodnia kell a megújításról, ugyanis a rendelet hatálya rá már nem vonatkozik, azaz nem kap automatikusan 10 hónapos érvényességi idő hosszabbítást.

Szlovákia célforgalomban feloldja a július 5-i kamionstopot

Szlovákia célforgalomban feloldja a július 5-i kamionstopot

2021. július 5-re (hétfőre) vonatkozóan Szlovákia mentességet ad a kamionstop alól azoknak, akiknek fel- vagy lerakóhelye Szlovákia területére esik.

Ausztriában július 3-tól kezdődnek a nyári kiegészítő korlátozások (2021)

Ausztriában július 3-tól kezdődnek a nyári kiegészítő korlátozások (2021)

Ausztria — a megszokott július eleji indításhoz híven — 2021. július 3-tól lépteti életbe a nyári kiegészítő közlekedési korlátozásokat, melyek augusztus 28-ig minden szombaton tiltják a 7,5 tonna megengedett össztömeg feletti nehéz-tehergépjárművek forgalmát.

Kufstein: szakaszos átengedés a német-osztrák határon

Az osztrák A12-es autópályán az eddigi gyakorlathoz hasonlóan 2021 második félévében is számos olyan kijelölt nap lesz, amikor szakaszosan fogják engedni a 7,5 tonna feletti tehergépjárműveket. A tiroli kormány közzétette, hogy az év második felében mely napokon számíthatnak a kamionosok szakaszos átengedésre.

Németországban júliustól visszaáll a kamionstop régi rendje!

Németországban júliustól visszaáll a kamionstop régi rendje!

 A második és harmadik járványhullám idején engedélyezett bő fél éves kamionstop-mentes időszak után 2021. július 1-jétől Németország összes tartományában visszaáll a hétvégi és ünnepnapi közlekedési korlátozás megszokott rendje, miután a németek nem hosszabbították meg a mentességet.

Megfelezte a kormány a buszosok 2021-es piacfelügyeleti díját

Megfelezte a kormány a buszosok 2021-es piacfelügyeleti díját

Kedvező hír az autóbuszos vállalkozásoknak, hogy a fizetésre kötelezett szolgáltatóknak a kormány elengedi a 2021-re eső piacfelügyeleti díj felét.

Ukrajna: július 1-jétől előzetes regisztráció külföldi fuvarozóknak

Ukrajna: július 1-jétől előzetes regisztráció külföldi fuvarozóknak

Az ukrán vámhatóság tájékoztatója szerint 2021. július 1-jétől Ukrajnában hatályba lépnek az ukrán vámkódex XXI. szakaszának 61. számú rendelkezései olyan külföldi vállalkozások nyilvántartásáról, melyek vámellenőrzés alatt álló árukat szállítanak.

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.