Tájékoztatjuk Tisztelt Tagjainkat, hogy az MKFE Elnöksége az aktuális járványügyi helyzetre és kormányzati intézkedésekre tekintettel úgy határozott, hogy a nyíregyházi Park Hotel Sóstó-ban 2020. szeptember 17-19-ére meghirdetett „MKFE55” rendezvény megtartása nem biztonságos, ezért azt egy későbbi időpontra halasztja. Elmarad a Nyíregyházára tervezett IRU-diploma átadó ünnepség is, amelyet több, kisebb létszámú, de még idén ősszel megtartott rendezvénnyel pótol az MKFE. Ezeknek a szűkebb körű diplomaátadóknak a szervezése megkezdődött, egyesületünk telefonos megkereséssel és írásban is tájékoztatni fogja a részletekről az érintett tagvállalkozásokat.
Bővebben
„Két színkód van, Magyarország zöld, minden más vörös” – jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter mai budapesti sajtótájékoztatóján. A miniszter hozzátette: a koronavírusjárvány-helyzet alakulása miatt a járvány első hulláma idején alkalmazott határvédelmi szabályokhoz való visszatérésről döntött a kormány. Gulyás egyben jelezte: továbbra is lesznek kivételek, azonban ezekről csak a holnapi Operatív Törzs által meghozott döntés után várható részletes tájékoztatás. A teherforgalomban közlekedő hivatásos gépkocsivezetőkre – a korábbiakkal megegyezően – várhatóan továbbra sem vonatkoznak a most bejelentett szigorítások.
Bővebben
EMLÉKEZTETŐ — Az augusztus 29-re eső szombat zárja 2020-ban a nyári kiegészítő közlekedési korlátozások sorát Ausztriában. A tilalom a magyarok által gyakran használt Schwechat – Nickelsdorf szakaszt is érinti!
Bővebben
2020. augusztus 28-29-re legmagasabb fokozatú, azaz vörös riasztást adtak ki a német és olasz meteorológusok a hétvégén várható kiadós esőzések miatt. A közlekedőknek fennakadásokra kell készülniük.
Bővebben
Új teherforgalmi határátkelőt nyitnak meg Ukrajna és Románia között, a Duna két partján. A folyami átkelési lehetőséggel TIR-vámgarancia fedezete alatt közlekedő fuvarozók is élhetnek. A kompolással 200 kilométeres kerülőutat lehet megtakarítani.
Bővebben
A szlovák társegyesületünk tájékoztatása szerint szeptember 1-jén és 15-én felfüggesztik a közlekedési korlátozásokat, de csak azon járműveknek, amelyek le- vagy felrakóhelye Szlovákia területén található, annak érdekében, hogy a le-, vagy felrakóhelyet megközelítsék. Fontos kitétel, hogy miután elérték a le-, vagy felrakó helyet, meg kell várniuk a kamionstop végét a telephelyen, újra nem indulhatnak el!
Bővebben
2020. augusztus 24. óta — egyes ügytípusok esetében — kizárólag elektronikus úton lehet időpontot foglalni a járművek Mozaik utcai és Vas Gereben utcai vizsgaállomáson történő műszaki vizsgáztatásához.
Bővebben
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. 2020. augusztus 27-én (csütörtökön) 16:00 és 19:00 óra között informatikai karbantartást végez az ÚVR-rendszerben, ezért a túlsúlyos és túlméretes szállítmányokra vonatkozó útvonalengedélyek kiadása ezekben az órákban szünetel!
Bővebben
Szent István ünnepe idén csütörtökre esik. Az előttünk álló hosszú hétvégén a 7,5 t legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó kamionstop két szakaszból áll majd. A tilalom a hazai utakon az összes környezetvédelmi kategóriába tartozó járműre, illetve belföldi és nemzetközi forgalomban közlekedőkre egyaránt vonatkozik. Az államhatártól a telephelyre való hazagurulás feltételeit az alábbiakban részletezzük.
Bővebben
FIGYELEMFELHÍVÁS: csökkentett (45 óránál rövidebb, de legalább 24 órás) heti pihenőidőre hazatérés esetén legfeljebb 1 órával hosszabbíthatja meg a vezetési időt! Kétórás hosszabbítás csak rendszeres (legalább 45 órás) heti pihenőidő megkezdése céljából megengedett, és 30 perces szünetnek kell megelőznie!
2020. augusztus 19-i híradás
Tisztelt Tagjaink!
Az uniós vezetési- és pihenőidő előírásokat módosító (AETR-t nem!) 2020. augusztus 20-tól hatályos 2020/1054/EU Rendelet 11. pontjának magyar nyelvű szövege a napi és heti vezetési idő (a kétheti 90 órára nem vonatkozik) 1 vagy 2 órával történő túllépése között csak aszerint tesz különbséget, hogy utóbbi lehetőség kihasználását egy, az időtúllépést közvetlenül megelőzően tartott megszakítás nélküli 30 perces szünethez köti.
Bővebben