Indul az új Duna-híd építése Kalocsa és Paks között

Indul az új Duna-híd építése Kalocsa és Paks között

Letették a Paksot Kalocsával összekötő új Duna-híd alapkövét; közben már elkezdődtek a földmunkák is — tudatta 2021. június 10-én a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.

Mint az AutóKözlekedés szakfolyóiratunk márciusi számában írtuk, az új híd a fővárostól délre 115 kilométerre ível majd át a Dunán, és az M6-os autópálya, a 6-os főút, valamint az alföldi oldalon húzódó 51-es főút között létesít kapcsolatot Tolna és Bács-Kiskun megye között. A kétszer egysávos útpályát mindkét oldalon korláttal elválasztott kerékpárút egészíti ki. A teljes pályatestet 23,3 m szélesre tervezték. A feszített-függesztett szerkezet 946 méter hosszan halad a Duna felett; az ártereket gerendahidak kötik össze. Az építkezés keretében a becsatlakozó mellékutak és csomópontok teljes rekonstrukciója is megvalósul. Az új híd megépülésével a két város között az eddigi 65 km-es kerülőút helyett mindössze 8 km-t kell majd megtenni, így az 55 perces menetidő 10 percre zsugorodik.


A térségben már 2021. február 4-től megkezdődtek az előkészítő munkák, a területet ugyanis akkor adták át a kivitelezőnek. Júniusban kezdetét vette a próbacölöpök terhelése.


A projekt megrendelője a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt., kivitelezője a Duna Aszfalt és Mélyépítő Zrt. A beruházás teljes költsége 92 milliárd forint. A hidat — a becsatlakozó úthálózattal együtt — várhatóan 2024 nyarán adják át a személy- és teherforgalomnak.


tovább a NIF Zrt. közleményére »


forrás: NIF Zrt.

Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Végvári András Végvári András Gál Sándor Gál Sándor Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Ivanov György Ivanov György Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. NTS Kft. NTS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Végvári András Végvári András Gál Sándor Gál Sándor Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Ivanov György Ivanov György Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft.