Ma Jusztin napja van.

Hírek

Sajószentpéteren 2018. július 25-től kezdődően új körforgalmú csomópont építési munkálatai kezdődnek el, a 26-os és 27-es főutak kereszteződésében. A munkálatok várhatóan 3 hónapig tartanak majd, melynek során forgalomkorlátozásra és hosszabb menetidőre számíthatnak az arra közlekedők.

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a 26-os és 27-es főutak keresztezésében, Sajószentpéteren új körforgalmú csomópont épül, melynek kivitelezési munkái 2018. július 25-én indulnak.

A tehergépkocsik és az autóbuszok számára nyitva lesz a továbbiakban is a csomópont, de félpályás korlátozás és jelzőlámpás irányítás lesz majd érvényben. A személygépkocsik Tornanádaska, azaz a 27-es főút felé önkormányzati utakon tudnak közlekedni.

Ez a forgalmi rend augusztus végéig lesz érvényben, a második és harmadik ütemben az út másik oldala lesz lezárva, szintén lámpás irányítás mellett. A kivitelezés az előzetes tervek alapján 90 napig tart, a korszerűsített csomópontot várhatóan október 31-én vehetik birtokba majd a közlekedők.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. arra kéri a közlekedőket az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében, hogy a munkaterületeken érvényes ideiglenes sebességhatárokat mindenképpen tartsák be! Mivel a lehetséges alternatív útvonalakon is hosszabb menetidővel számolhatnak a közlekedők, ezért az autósoknak ajánlott még indulás előtt tájékozódniuk a korlátozásokhoz, munkavégzésekhez kapcsolódó aktuális forgalmi helyzetről a társaság Útinform szolgálatánál (+36-1-336-2400), illetve a www.utinform.hu weboldalon, de érdemes navigációs, közösségi autós alkalmazást is használniuk, hogy az optimális útvonalukat megtervezhessék. A korlátozások és a kivitelezési munkák idejére a közlekedők türelmét és megértését kéri a társaság.

MKFE-kommunikáció

 

Tájékoztatjuk Tisztelt Autóbuszos Személyszállító Tagjainkat, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség Kiemelt Partner pályázatot hirdet hazai turisztikai vállalkozóknak. További részleteket, és a pályázat benyújtásához szükséges – előzetesen kitöltendő – kérdőívet  IDE kattintva érheti el. A pályázatbenyújtás határideje: 2018. augusztus 3., 14:00 óra.

Tájékoztatjuk Tisztelt Autóbuszos Személyszállító Tagjainkat, hogy az elmúlt évek hagyományainak megfelelően 2018. július 04-én ismét megrendezésre került a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata partnertalálkozó, amelyre az Egyesület is meghívást kapott. A Személyszállítási Tanácsot Pencz Zoltán a tanács elnöke képviselte. A rendezvényen részt vett Strang Tamás a BKK Innovációs szakértője.

Tájékoztatjuk Tisztelt Autóbuszos Személyszállító Tagjainkat, hogy június 29-én széles körű szakmai egyeztetésen vett részt Pencz Zoltán a személyszállítási tanács elnöke és Molnár Zoltán a tanács titkára, egyebek mellett a városligeti autóbusz le- és felszállító helyek számának növelése érdekében.

Levélben fordult az MKFE az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedésért felelős helyettes államtitkárához az M1-es autópálya úthasználati díjának csökkentése érdekében. Egyesületünk álláspontja szerint a felújítási munkák idején olyan mértékben romlik a szolgáltatás minősége, hogy az indokolja az útdíjfizetés teljes felfüggesztését, vagy legalább részleges csökkentését.

Felhívjuk Tisztelt Autóbuszos Személyszállító Tagjaink figyelmét, hogy a 36/2017. (IX. 18.) NFM rendelet 15.§ g.) pontja alapján a kéttengelyes autóbuszok esetén a tengelyterhelés 1 tonnánál nem nagyobb túllépése esetén nem kell túlsúlydíjat fizetni. Azonban ehhez regisztráció szükséges, amely díjmentes és itt elérhető honlapon kell regisztrálni.

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.