Példátlan szigorítások a franciaországi kiküldetésnél

Franciaországban a hatóságok már közúti ellenőrzésnél is bekérhetik a munkaadótól a gépkocsivezető foglalkoztatásával kapcsolatos iratokat, és akár ideiglenesen fel is függeszthetik a fuvarozó vállalkozás franciaországi tevékenységét, ha súlyos törvénytelenségeket tapasztalnak a minimálbér-törvény vagy a kiküldetési szabályok területén — értesítette egyesületünket a francia képviseletet ellátó partnerünk, a Move Expert.

A franciák azzal indokolják az új bírságrendeletek egyre szigorodó szemléletét, hogy így akarnak gátat vetni a munkavállalók jogsértő alkalmazásának. (Minden szakmabéli előtt nyílt titok azonban, hogy az intézkedéseket a nemzeti piac megvédésére irányuló protekcionista törekvések motiválják, mely tendencia egyesületünk tagi rendezvényein is rendszerint kiemelt téma.)


A Move Expert legfrissebb híradásában arról tájékoztatta egyesületünket, hogy — a június első napjaiban meghozott és már életbe léptetett rendelkezések folytán — a gépkocsivezető szabályos foglalkoztatását vizsgáló francia hatóságok akár 3 napos határidővel bekérhetik a munkaadótól a minimálbérrel összefüggő dokumentumokat, ha a gépkocsivezető ellenőrzésénél ezzel kapcsolatos törvénytelenségre derítenek fényt. Sőt, indokolt esetben akár 1 napos dokumentum-beadási határidőt is előírhatnak a fuvarozó vállalkozásnak.


Büntetésképpen a fuvarozási tevékenység franciaországi végzését egy hónapra, súlyosabb esetben két hónapra is felfüggeszthetik.


2019. július 1-jétől a francia hatóságok fenntartják maguknak a jogot, hogy a külföldi fuvarozó vállalkozások által rendelkezésre bocsátott munkaügyi dokumentációt harmadik félnek is átadják, és így informálódjanak egy-egy ellenőrzés alá vont cég pénzügyi megbízhatóságáról, foglalkoztatási szabályainak megfelelőségéről.


A Move Expert — mint az ügyben közvetítő képviselet — arról biztosítja ügyfeleit, hogy mindent megtesz a fuvarozók adminisztratív teendőinek megkönnyítéséért, és a lehető leggyorsabban igyekszik segítséget nyújtani a vizsgálat alatt álló gépkocsivezetők és munkaadóik ügyében.


Lépjen kapcsolatba egyesületünkön keresztül a Move Experttel itt » !

KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés NATURTEX Kft NATURTEX Kft PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Ivanov György Ivanov György ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft MG Sped Kft. MG Sped Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Nagy Imre Nagy Imre Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. VERES Kft. VERES Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés NATURTEX Kft NATURTEX Kft PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Ivanov György Ivanov György ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. REFLEX Kft. REFLEX Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft MG Sped Kft. MG Sped Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Nagy Imre Nagy Imre Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft.