Ma Hunor, Nikolett napja van.

Hírek

A MOL Nyrt. arról tájékoztatta egyesületünket: az olajtársaság 2013 júliusában több töltőállomáson karbantartási munkálatokat végez. A munka ideje alatt a lenti listában felsorolt kutak zárva tartanak.

Egyesületünk elnöke, dr. Vereczkey Zoltán és a NiT Hungary ügyvezető-főtitkára, Dittel Gábor július 4-én közös levélben fordultak Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterhez, hogy a betervezett fuvarozói forgóeszközhitel-konstrukció lehetősége mihamarabb megnyílhasson a vállalkozók előtt a gyakorlatban is.

 
A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete megrendülten értesült, és tudatja tagjaival, hogy Saslics Elemér, a Volán Egyesülés vezérigazgatója, a Volán Kölcsönös Biztosító Egyesület elnöke türelemmel viselt, súlyos betegségét követően 2013. június 30-án, 67 éves korában elhunyt.

Halálával az egész közúti közlekedési szakmát nagy veszteség érte.

HASZNOS EMLÉKEZTETŐ — Július 1-jétől — de egyes országokban már június utolsó hétvégéjétől — kezdetét vette a nehéz-tehergépjárművekre vonatkozó 2013-as nyári, kiegészítő közlekedési korlátozás. Magyarországon július első hétvégéjén már a nyári tilalmi rend lesz érvényben, mely szombatonként 15:00 órától készteti megállásra a 7,5 t össztömeg feletti tehergépjárműveket.

Szerb társegyesületünk tájékoztatása szerint Macedóniában a 2013. július 1-től augusztus 31-ig tartó időszakra közlekedési korlátozást vezettek be a 15 tonnánál nagyobb megengedett össztömegű járművekre (a tilalmas útszakaszokat táblával jelölik) az alábbiak szerint.

 
Még néhány napig, pontosabban 2013. július 5-én (pénteken) 24:00 óráig vagy üzletzárásig él a MOL és az MKFE közös akciója, melynek keretében az üzemanyagkártya-birtokosok 10 kiemelt kúton EXTRA kedvezményt érvényesíthetnek.

Ez az akció független a már megszokott 15+1 törzskúttól, melyeken természetesen továbbra is kedvezőbb a tankolás határozatlan ideig.

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.