Ma Emma napja van.

Útdíj kisokos

 

Az „Útdíj kisokost” azzal a céllal hoztuk létre, hogy minden olyan információt megtaláljon egy helyen, mely a magyarországi útdíjfizetéssel (a matricás és elektronikus rendszerrel kapcsolatban) felmerül a mindennapi munkája során.


Magyarországon a gépjárművel közlekedők kétféleképpen fizetik útdíjaikat. Az autóbuszoknál és a „kiskategóriás” járműveknél megmaradt a régről ismert matricás rendszer, mely elektronikus formában létezik, és az e-matrica nevet viseli. A nagyobb áruszállító járműveknél (3,5 t felett) a megtett kilométerekkel arányosan (használatarányos HU-GO-rendszerben) kell útdíjat fizetni.


A) HU-GO DÍJFIZETÉSI RENDSZER

A használatarányos vagy kilométerarányos díjfizetési rendszert — nyugat-európai mintára — Magyarország 2013. július 1-jén vezette be. Ebben az elektronikus rendszerben kell útdíjat fizetniük azoknak az áruszállító járműveknek, melyek legnagyobb megengedett össztömege a 3,5 tonnát meghaladja. A díjköteles úthálózatot az ország kijelölt autópályáinak, valamint első- vagy másodrendű főútvonalainak, ill. egyéb útjainak elemi útszakaszai alkotják, azaz tehergépjárműveknek jóval több úton kell díjat fizetniük, mint személygépjárműveknek. Egy-egy elemi útszakasz lehet akár néhány tíz méteres, vagy akár több kilométer hosszú is attól függően, hogy milyen fel- vagy lehajtóágak, kereszteződések közé esik. Az elemi útszakaszokat a vonatkozó jogszabály méter pontosan egyenként kijelöli, és a rendszer egy egységeként veszi alapul. Vezérelv, hogy ha a díjköteles tehergépjármű ráhajt egy elemi díjköteles szakaszra, meg kell fizetnie annak díjtételét. A díj az útszakasz egyszeri és egy irányban való használatára vonatkozik. A HU-GO e-útdíjrendszer hazai díjköteles úthálózata mintegy két és fél ezer elemi útszakaszból tevődik össze. A díjköteles hálózat folyamatosan bővül az újonnan épített és forgalomnak átadott díjköteles utakkal.


Az útdíj mértéke öt dologtól függ:

1. a jármű tengelyeinek számától

2. attól, hogy a jármű autópályán vagy főútvonalon halad-e

3. a vonatkozó (jogszabályban meghatározott) útdíj alapmértékétől

4. a jármű motorjának károsanyag-kibocsátási besorolásától (környezetvédelmi szorzó vagy díjeltérítés)

5. az előző évi inflációtól (a jogszabályi díjakra 2021-ben 3,9% inflációs szorzó rakódik rá)


A díjat kétféleképpen lehet megfizetni:

a) alkalmi viszonylati jeggyel

b) fedélzeti készülékkel


Járműkategóriák:

J2 jelű kategória: 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjármű két tengellyel
J3 jelű kategória: 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjármű három tengellyel
J4 jelű kategória: 3,5 tonna össztömeg feletti tehergépjármű négy vagy több tengellyel


Bruttó, kilométerenkénti útdíjak forintban, a környezetvédelmi díjkorrekcióval szorozva és az előző évi inflációs rátával súlyozva:

2021 járműkategória J2  J3  J4
 az út típusa » gyorsforg.  főút  gyorsforg. főút  gyorsforg.   főút

környezet-védelmi osztály »


 A (EURO 5,6)  50,63  21,53  71,03  37,29 109,95  68,58
 B (EURO 2,3,4)  59,56  25,33  83,56  43,87 129,35  80,68
 C (EURO 0, 1)  68,49  29,13  96,09  50,55 155,22  96,82

előrejelzés: várható magyar tehergépjármű-útdíjtételek 2022-re »

tovább a HU-GO oldalra »


B) E-MATRICÁS RENDSZER

Matricás (e-matricás) rendszerben maradt minden további, díjfizetésre kötelezett jármű: a motorkerékpárok, a személygépjárművek, a buszok és a 3,5 tonna vagy az alatti kisáruszállító járművek.


Járműkategóriák:

D1 díjkategória: a motorkerékpár, és a legfeljebb 3500 kg megengedett legnagyobb össztömegű, - a vezetővel együtt - legfeljebb 7 személy szállítására alkalmas személygépkocsi és annak pótkocsija

D2 díjkategória: valamennyi olyan gépkocsi, amely egyéb díjkategóriába nem tartozik, és külön jogszabály szerint nem minősül útdíjköteles gépjárműnek, valamint kistehergépjármű 3,5 tonnáig

B2 díjkategória: autóbusz

U díjkategória: a D2 és a B2 díjkategóriába tartozó járművek által vontatott pótkocsi (utánfutó)


Érvényesség:

Az egyes kategóriákban időszakokra lehet megváltani az útdíjhasználati jogosultságot, melyet mindig a díjköteles utak használata előtt kell megvásárolni. Az e-maitricák időbeli érvényessége:

• heti jogosultság: érvényes a vásárló által megjelölt kezdő és további 9 napra (összesen 10 egymást követő naptári napra), az utolsó nap 24. órájáig

• havi jogosultság: érvényes a vásárló által megjelölt kezdő naptól a következő hónap (számát tekintve) ugyanazon napjának 24. órájáig. Ha nincs ilyen nap a lejárat hónapjában, akkor a hónap utolsó napjának 24. órájáig.

• éves országos jogosultság: érvényes a tárgyév első napjától a tárgyévet követő év január 31. napjának 24 órájáig. Az éves e-matrica az érvényességi időtartamon belüli vásárlás esetén a vásárlás időpontjától biztosít úthasználati jogosultságot

• éves megyei jogosultság: éves, területi alapú matricatípus a D1, D2, U és B2 kategóriába tartozó járművek esetén, amellyel egy vagy több megye gyorsforgalmi díjköteles úthálózata használható. A megyei jogosultság a tárgyév első napjától a tárgyévet követő év január 31. napján 24 óráig jogosít úthasználatra. A megyei jogosultság évközi vásárlása esetén a megváltás időpontjától biztosít úthasználati jogosultságot. Az egyes megyei jogosultságokkal használható gyorsforgalmi utak körét a vonatkozó 45/2020-as rendelet 1. melléklete tartalmazza vagy az alábbi linken is megtekinthető. Pest megye területére megváltott megyei jogosultsággal a főváros közigazgatási határán belüli díjköteles úthálózat is használható. Kizárólag a főváros területére megyei jogosultság nem váltható.


Díjköteles utak e-matricás rendszerben:

A matricás rendszerben közlekedőkre vonatkozó díjköteles úthálózat országos és megyei térképe megnyitható a nemzetiutdij.hu oldaláról » .


A díj mértéke bruttó áron, forintban (2021):

díjkategória heti havi éves éves megyei
DM1 1.530 2.600 44.660 5.200
D1 3.640 4.970 44.660 5.200
D2 7.270 9.930 44.660 10.390
B2 (busz) 16.100 22.830 207.770 20.780
U (utánfutó) 3.640 4.970 44.660 5.200

E-matrica vásárlása:

E-matricát kétféleképpen lehet megvásárolni:

      a) ügyfélkapcsolati pontokon és benzinkutakon (itt »)

      b) online felületen (itt »)

utolsó frissítés: 2021. szeptember 14.

Webhelyünkön sütiket használunk, melyek célja, hogy teljesebb körű szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére.