Kettővel bővül a MOL-MKFE prémium törzskutak száma a veszélyhelyzetben

Kettővel bővül a MOL-MKFE prémium törzskutak száma a veszélyhelyzetben

A MOL a veszélyhelyzetben a legnagyobb kedvezményű kutak számának növelésével segíti a magyar fuvarozókat

Örömmel tájékoztatjuk az MKFE tagjait, hogy az Egyesület kérésére a MOL a legnagyobb kedvezményű kutak (az ún. prémium törzskutak) számának növelésével segíti a magyar fuvarozókat a veszélyhelyzet idején.

A MOL–MKFE-üzemanyagkártyát használók már eddig is 10 prémium törzskúton és forgalmuk függvényében meghatározott számú választott üzemanyagkúton vásárolhattak üzemanyagot az elérhető legnagyobb kedvezménnyel.

A kutak száma március 16-tól a veszélyhelyzet végéig további 2 prémium törzskúttal bővül.

Tekintettel arra, hogy a nemzetközi forgalom számára az Operatív Törzs által kijelölt humanitárius korridorok (az egyszerűség kedvéért az M1, M3, M5, M7 autópályák) közül az M1-esen és az M7-esen már korábban is elérhető volt a legnagyobb kedvezmény a kijelölt kutak közül legalább az egyiken, a mostani döntéssel ugyanez már a az M3-as és M5-ös autópályákon is igénybe vehető.

A két új prémium törzskút:

Kecskemét M5-ös jobb (Szeged felé)
Rekettyés M3-as jobb (Nyíregyháza felé)


Köszönjük a MOL-nak, hogy az MKFE kérésére azonnal és kedvezően reagált!

Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Ivanov György Ivanov György László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Kolesza György Kolesza György Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Bíró Tamás Bíró Tamás ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Nagy Imre Nagy Imre Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Ivanov György Ivanov György László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Kolesza György Kolesza György Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. SZAKI TRANS Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Bíró Tamás Bíró Tamás ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Nagy Imre Nagy Imre Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft.