Veszélyhelyzet után járványügyi készültségi időszak

Hazánk területén 2020. június 18-án (csütörtökön) 00:00 órakor véget ért a veszélyhelyzet, melyet a magyar kormány a koronavírus-járványra való tekintettel még március 11-én rendelt el. A veszélyhelyzeti állapotot járványügyi készültségi időszak váltja fel, melynek már első napján könnyebbé vált a személyek mozgása a magyar határátkelőhelyeken. A szomszédos országok közül egyedül már csak Ukrajna vonatkozásában állnak fent beutazási  korlátozások a személyforgalomban.

Az EU tagállamainak állampolgárai, valamint a szerb, a svájci, a liechtensteini, norvég és izlandi állampolgárok szabadon beléphetnek Magyarország területére, és a magyar állampolgárok is mentesülnek a karantén-kötelezettség alól, ha az Európai Unió tagállamaiból, Szerbiából, Svájcból, Liechtensteinből, Norvégiából vagy Izlandról térnek haza (jogszabály). A belföldi és nemzetközi árufuvarozás a működő határátkelők figyelembevételével zavartalan. A munkavégzéshez megkívánt védőfelszereléseket azonban használni kell.

A személy- és áruszállítást, valamint a járművek üzembentartását, az okmányokat, a közlekedési vizsgákat és a higiéniai feltételeket érintő (veszélyhelyzet utáni) részletszabályokról folyamatosan tájékoztatjuk tagjainkat. Figyelje híradásainkat!

MKFE Kommunikáció

Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. NTS Kft. NTS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Kolesza György Kolesza György OVIT ZRt. OVIT ZRt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft MÉK Kft. MÉK Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. NTS Kft. NTS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Kolesza György Kolesza György OVIT ZRt. OVIT ZRt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft MÉK Kft. MÉK Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft.