Teherforgalmi rakodóhely-foglalási rendszer: személyes konzultáció a fuvarozókkal

Teherforgalmi rakodóhely-foglalási rendszer: személyes konzultáció a fuvarozókkal

A következő, vagyis a konzultációs szakaszába lépett a budapesti városvezetés „LIFE IP HungAIRy” névre keresztelt projektje, melynek célja egy lekérdezhető adatbázisból és online foglaltságjelző térképből álló rendszer megalkotása, mely nemcsak a főváros területén bonyolódó áruszállítás ütemezését tenné könnyebbé, hanem Budapest környezeti terhelését is csökkentené. A szervezők ezúttal személyes tájékoztatóra várják a fuvarozókat és szállítmányozókat, hogy velük közösen tudják kialakítani a készülő áruszállítási gyakorlat budapesti modelljét.

Mint május végi híradásunkban beszámoltunk róla, a városvezetés szeretne teljes képet kapni a fővárosban mozgó áruszállítók szokásairól, flottájuk nagyságáról, a szállítási relációkról, a rakományok tömegéről, terjedelméről, a járművek károsanyag-kibocsátási mutatóiról, a lerakodás műszaki kellékeiről stb., hogy egy átlátható, rakodási területjelző térképes rendszer készülhessen, mely a későbbiekben majd a szállító-fuvarozó vállalkozások mindennapos boldogulását segíti.


Budapest Főpolgármesteri Hivatalának szervezésében ezúton várják a szállító, szállítmányozó és fuvarozó vállalkozások képviselőit.


a tájékoztató helye:

Budapest Főpolgármesteri Hivatala
1052 Budapest, Városház utca 9-11. 1.emelet 133/b tárgyaló

ideje:

2020. június 30. (kedd) 9:00-11:00 óra

A részvétel térítésmentes, de regisztráció-köteles. A szervezők kérik, hogy a résztvevők legalább 30 perccel kezdés előtt érkezzenek meg a Városháza II-es kapujához, mert beléptetésnél a személyazonosító okmányaik alapján nyilvántartásba veszik őket.


regisztráció »

Mancsi Kft. Mancsi Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Ivanov György Ivanov György Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. NTS Kft. NTS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Nagy Imre Nagy Imre TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás MÉK Kft. MÉK Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Mancsi Kft. Mancsi Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Ivanov György Ivanov György Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. NTS Kft. NTS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Nagy Imre Nagy Imre TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás MÉK Kft. MÉK Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT.