Jövő héten megkezdi az ITM a jogszabálymódosítások előkészítését

Az elmúlt két hét folyamatos egyeztetéseinek zárásaként és az ITM-ben megkezdődő jogszabályelőkészítő munka kezdetén Palkovics László miniszter ismét teljes támogatásáról biztosította az MKFE három javaslatát: a GKI felújító képzést követő vizsgák kivezetését, a kamionstop rendelkezések rugalmasabbá tételét és az össztömeg- és tengelysúlymérés szabályok felülvizsgálatát. Az ITM-ben megkezdődik a jogszabálymódosítások előkészítése, hogy azokat a lehető leggyorsabban terjeszthesse a tárca a végső döntést meghozó Közigazgatási Államtitkári Értekezlet (KÁT) elé. Az új szabályok kihirdetésére ezt követően, várhatóan 1-3 hónapon belül kerülhet sor.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakmailag egyetért a benyújtott javaslatokkal, azokat megalapozottnak tartja, ezért megkezdődhet a kért változtatásokhoz szükséges jogszabálymódosítások előkészítése. Ahogyan arról Palkovics László miniszter, Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár és Ignácz József Péter elnök az elmúlt napokban folytatott telefonos egyeztetések során megállapodtak, a jövő héten személyes konzultáció keretében folytatódik a szakmai egyeztetés, amely során véglegesíteni lehet a KÁT elé terjesztendő anyagokat.

Mivel a GKI vizsga kivezetése valamint a súlymérésre vonatkozó változások is több jogszabályt érintenek, továbbá a változásokat összhangba kell hozni mások mellett a Közlekedési Alkalmassági és Vizsgaközpont működésével is, az új rendeletek kihirdetésére 1-3 hónapon belül kerülhet sor.

Az előzetes egyeztetések során a legkevesebb nyitott kérdés a GKI felújító képzést követő vizsgakötelezettség kivezetése körül maradt, ebben az ügyben szinte teljes az egyetértés a tárca és az érdekképviselet között.

Az össztömeg- és tengelysúlymérés szabályok felülvizsgálata ugyanakkor további egyeztetést igényel, noha a tárca itt is elfogadta és méltányolta az érdekképviselet kérését. Ugyanakkor e kérdéskörben – szemben az MKFE javaslatában szereplő 500 kilogrammos tolerancia visszaállításával – az ITM új javaslattal élt, amely további egyeztetést igényel, de összességében akár az 500 kilogrammos toleranciánál is nagyobb kedvezményt jelenthet a fuvarozóknak. Ebben az ügyben is folytatja az egyeztetést az érdekképviselet a tárcával a jövő héten.

A „kamionstop” rendelet felülszabályozására vonatkozóan az MKFE továbbra is a 2022. július 1-i hatályba lépést szorgalmazza, tekintve, hogy a vonatkozó jogszabály módosított szövegtervezete – amelyet az MKFE már korábban előterjesztett – rendelkezésre áll, így az előttünk álló hetekben már véglegesíteni lehet a KÁT elé terjesztendő szöveget.

A közlekedéspolitikai szakállamtitkársággal folytatott telefonos egyeztetések során Ignácz József Péter felé az ITM megerősítette, hogy támogatja a javaslatokat, így a munka immár a jogszabálytervezetek előkészítésével folytatódhat. A cél az, hogy amely ügyekben lehet, már a következő 30 napban, április végéig megtörténjen a KÁT egyeztetés, de végső soron mindhárom kérdésben május végéig, június közepéig megtörténhetnek a jogszabálymódosítások.

Ignácz József Péter ugyanakkor arra is rámutatott a Palkovics László miniszterrel folytatott konzultációja során, hogy e három ügy csupán része annak a komplex javaslatcsomagnak, amelyet az MKFE az elmúlt évek során folyamatosan napirenden tartott az ITM-mel zajló intenzív szakmai egyeztetéseken. Az MKFE elnöke arra kérte a tárcavezetőt, hogy a három prioritásként kezelt ügy lezárását követően folytatódjon a szoros szakmai együttműködés, hogy a magyar közúti személy- és áruszállító vállalkozások versenyképességét javító további intézkedések is minél előbb megvalósuljanak.

MKFE Kommunikáció

 

CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. NTS Kft. NTS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Kolesza György Kolesza György HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. VERES Kft. VERES Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. NTS Kft. NTS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Gál Sándor Gál Sándor Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Milktrader Kft. Milktrader Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Kolesza György Kolesza György HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. VERES Kft. VERES Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft.