Népliget-felüljáró: gerendakiemelés forgalomtereléssel

Népliget-felüljáró: gerendakiemelés forgalomtereléssel

Laborvizsgálat és szakvélemény dönt a 45 éves építmény sorsáról

A fővárosban közlekedőknek sok kellemetlenséget okoz a nagy járművektől jelzőtáblákkal „mentesített” Népliget-felüljáró, mely főként a repülőtér és a belső városrész között szolgáltatást nyújtó turistabuszosok mindennapjait nehezíti. Már régóta tudni lehetett, hogy a nehéz járművek kitiltását a felüljáró rendkívül rossz statikai állapota indokolja, de csak most, 2023 februárjában vált hivatalossá: laborvizsgálat és szakvélemény fog dönteni az 1978-ban épült, több ezer tonnás vasbetonszerkezet további sorsáról.

A felüljáró szerkezeti állapotának részletes feltérképezése 2023. február 20-án veszi kezdetét két hossztartó vasbetongerenda kibontásával és kiemelésével. A felüljárón a továbbiakban is érvényben marad a 2021 nyara óta fennálló korlátozás: a 12 tonnánál nehezebb járművek nem hajthatnak át rajta (a BKK buszai közül a 19 tonnánál nehezebbekre vonatkozik a korlátozás).


A forgalomkorlátozással járó helyszíni munkák 2023 júliusáig tartanak, majd ezt követi a műszaki felmérés eredményeinek kiértékelése, melynek összegzéseként 2023 őszére várható részletes szakvélemény.


a Budapest Közút Zrt. részletes tájékoztatója »

AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. K és V KFT. K és V KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Ivanov György Ivanov György Transvinning Kft. Transvinning Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Nagy Imre Nagy Imre Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Levissimo Kft. Levissimo Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. K és V KFT. K és V KFT. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Ivanov György Ivanov György Transvinning Kft. Transvinning Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Nagy Imre Nagy Imre Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft.