Madárinfluenza és szállítási korlátozás Szentesnél

Madárinfluenza és szállítási korlátozás Szentesnél

Fontos tudnivaló az élőállat-szállítóknak, hogy 2025. november 11-én az állategészségügyi szakemberek madárinfluenza-vírust azonosítottak a Csongrád-Csanád vármegyei Szentes városától 5 kilométerre északra, ezért az ottani pulykafarm környezetében korlátozásokat, köztük szállítási tilalmat kellett elrendelni — közölte kedden a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

A szokásos joggyakorlat szerint a betegség kitörése körüli 3 km sugarú körben elrendelték a védőkörzetet, 10 km-es körben pedig kijelölték a megfigyelési körzetet. Fontos, hogy a baromfiszállítók egyeztessenek az érintett területen lévő farmokkal.


2025. április végén több mint 60 alföldi településen volt korlátozás madárinfluenza miatt, azonban ezek száma év közben nullára csökkent. A mostani kitörés az őszi szezon második esete; az elsőt október utolsó napjaiban azonosították Szolnok mellett. A betegség feltehetően vonuló vadmadarak révén került a szárnyastartó telepekre.


a hazánkban jelenleg fertőzött gócok interaktív térképen megjelenítve »

mindent a madárinfluenzáról (NÉBIH-tájékoztató) »

 

Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Teleki János Teleki János Kolesza György Kolesza György Sascamion Kft. Sascamion Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Ivanov György Ivanov György Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Teleki János Teleki János Kolesza György Kolesza György Sascamion Kft. Sascamion Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Ivanov György Ivanov György Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft