Továbbra is kedvezményes átalány-jogdíjat fizethetnek a buszosok


Az MKFE nevében Nedeczky Tibor, a Személyszállítási Tanács elnöke április első napjaiban ismét egy évre szóló megállapodást írt alá az Artisjus Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesülettel, hogy a hazai autóbuszos vállalkozások a jövőben is kedvezményes átalánydíjként fizethessék meg a buszok fedélzetén használt szórakoztatóelektronikai eszközökkel az utazóközönség számára nyilvánosságra hozott előadói művek szerzői jogdíját.


Mint tavaly beszámoltunk róla, az Artisjus — hogy a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvényben foglaltaknak érvényt szerezzen — 2009-ben megkezdte az olyan járműveknek (és azok üzembentartóinak) számbavételét, amely közlekedési eszközök alkalmasak nyilvános zenefelhasználás utáni díjigény érvényesítésére. Ez indokolta, hogy — szerzői jogi átalánydíjra vonatkozóan — a jogvédő iroda egyeztető tárgyalásokat folytasson az autóbusszal személyszállítást végző társaságok érdekképviseleti szervezeteivel. Az Artisjus és az érdekképviseletek 2010 nyarán megállapodtak abban, hogy a szerződésben leírt feltételek teljesülése esetén a járművek tulajdonosai vagy üzembentartói kedvezményes átalánydíjat fizethessenek.


Azon tagvállalkozásaink, melyek élni kívánnak a kedvezményes átalánydíj lehetőségével, egyesületünkön keresztül tudják ebbéli kérelmüket eljuttatni az Artisjushoz. A megállapodásban » foglalt kedvezményes díjak mindazon tagvállalkozásainkra érvényesek, melyeknek az MKFE-nél tagdíjtartozásuk nincsen, s melyek az itt letölthető adatlapot (pdf) (word) kitöltve, cégszerű aláírással ellátva, valamint az autóbuszos személyszállítói engedély másolatát részünkre email-ben a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre eljuttatják. A tagságról szóló igazolást, valamint a kért dokumentumokat az MKFE továbbítja az Artisjus felé. Határidő nincs, az űrlapokat folyamatosan fogadjuk.


Kérjük, hogy az autóbuszos vállalkozók a továbbiakban is tanúsítsanak jogkövető magatartást!

Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Nagy Imre Nagy Imre Csekő Gábor Csekő Gábor KOPP KFT. KOPP KFT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. K és V KFT. K és V KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Nagy Imre Nagy Imre Csekő Gábor Csekő Gábor KOPP KFT. KOPP KFT. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. K és V KFT. K és V KFT. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft.