Alakítsa ki saját internetes profillapját már a közgyűlésen!

Mint tavaszi tagi találkozóinkon is bemutattuk, a júniustól működő új MKFE-portál már nemcsak a hagyományos értelemben vett internetes honlap lesz. Az eddig megszokott tájékoztatók, információs anyagok és adatbankok megjelenítésén túl egyfajta fuvarozói közösségi oldalként is funkcionál majd, ezáltal arra is alkalmas lesz, hogy az egyesület tagvállalkozásai saját profillapot alakíthassanak ki rajta, s egymás vállalkozásaira rátalálhassanak, s egymás cégadati között böngészhessenek.


Sőt, a profillap később angol és magyar nyelvű, pdf-formátumú cégbemutatkozóvá is alakítható, mely tetszetős és hasznos eszköz lehet a cégvezető kezében az új üzleti kapcsolatok kialakításánál, alvállalkozó keresésénél.


A május 28-i országos küldöttközgyűlésünkön lehetőséget biztosítunk arra, hogy tagvállalkozásaink ott jelenlévő képviselői munkatársaink közreműködésével — egy-egy telepített munkaállomáson — elsőként tölthessék fel cégadataikat az új egyesületi portálra. Ha Ön is szeretne az elsők között lenni, kérjük, hogy a rendezvényre hozza magával a vállalkozás legfontosabb iratait, dokumentumait (rövid bemutatkozás, alapítás, tulajdonosok, szolgáltatások és a járműpark adatai, elérhetőségek, a telephelyek adatai, éves nettó árbevétel, feltölthető céges logó stb.).

Az új portál egy beépített, különleges lehetőséget rejt magában: a tagi adataikat legnagyobb részletességgel feltöltő és karbantartó tagjaink vállalkozásának logóját a felület motorja egy matematikai argoritmus alapján automatikusan a portál oldalainak bannersávjába teszi ki, díjmentes hirdetési felületet biztosítva ezáltal a leglelkesebb fuvarozóknak.


BŐVEBBEN »

Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Bodnár Imre Bodnár Imre Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. VERES Kft. VERES Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Csekő Gábor Csekő Gábor Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Lévai László Lévai László Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. K és V KFT. K és V KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Bodnár Imre Bodnár Imre Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. VERES Kft. VERES Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Csekő Gábor Csekő Gábor Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Artur '95 BT. Artur '95 BT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Lévai László Lévai László Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. K és V KFT. K és V KFT. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft