Kivel ne kössünk üzletet? — A legnagyobb magyar adótartozók


Az adóhatóság július utolsó napjaiban közzétette azon magyarországi adózók nevét és adatait, akik (amelyek) esetében 2011 második negyedévében jelentős adóhiányt állapítottak meg.

A második negyedév utolsó napján lezárt listában azon vállalkozások szerepelnek, amelyeknek terhére a negyedévben jogerőre emelkedett határozatban magánszemélyek esetében 10 millió, más adózók esetében 100 millió forintot meghaladó összegű adóhiányt tartanak nyilván.

A cégek listájára 2015 vállalkozás került fel egyenként 100 millió feletti adótartozással. A lista csak 16-tal gyarapodott a 2010. decemberi állapothoz képest. A 10 millió forint adótartozást meghaladó magánszemélyek és egyéni vállalkozók lajstroma 3.473 nevet tartalmaz; ez 21 %-kal több, mint fél évvel ezelőtt.


100 millió forint felett tartozó cégek (apeh.hu) »

10 millió forint felett tartozó egyéni vállalkozók és magánszemélyek (apeh.hu) »


MEGBÍZHATATLAN MEGBÍZÓK. Egyesületünk hírcsatornáin gyakran foglalkozunk azzal: hogyan lehet kivédeni, hogy a fuvarfeladatot teljesítő, jóhiszemű vállalkozó elessen a megszolgált fuvardíjtól. Elsőként továbbra is azt ajánljuk, hogy üzleti kapcsolat létesítése előtt mindenképpen nézzen utána leendő partnere cégadatainak! Ezáltal már a kezdeti stádiumban kiszűrheti, ha nem létező vagy felszámolás, csődeljárás stb. alatt álló vállalkozással volna dolga. Ezt a www.e-cegjegyzek.hu internetes oldalon teheti meg, ahol a cégadat és cégkivonat díjmentesen letölthető. Szintén hasznos a www.cegfurkesz.hu, mely több százezer vállalkozás adatait tartalmazza (itt díjmentesen hozzájuthat a 8 - 10 legalapvetõbb cégadathoz; a részletes lekérés is csak néhány száz forint).


egyesületünk ügyvédje, dr. Somló Judit tanácsai fuvarozóknak »

 

Bertók Zoltán Bertók Zoltán Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Teleki János Teleki János TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. WSZL WSZL Transvinning Kft. Transvinning Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Nagy Imre Nagy Imre Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Teleki János Teleki János TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. WSZL WSZL Transvinning Kft. Transvinning Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Sascamion Kft. Sascamion Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft.