Featured

Informatikai újításunk TIR-felhasználóinknak

Tisztelt TIR Carnet felhasználó Fuvarozó!


Örömmel értesítem, hogy az MKFE honlapján keresztül egy új szolgáltatásunk vált elérhetővé az Egyesület TIR Carnet felhasználó tagjai részére.

Ezentúl folyamatosan figyelemmel kísérhetik az Egyesület által vezetett reklamációs ügyek nyilvántartásában szereplő ún. nyitott ügyeket, melyek az Önök által felhasznált TIR igazolványokhoz kapcsolódnak. A nyilvántartás adatai közül a TIR Carnet sorszáma, a reklamáció rögzítésének dátuma, valamint a reklamáció keletkezésének jellege lesz látható, az egyes konkrét ügyek további részleteiről információk az Egyesület vámszakmai csoportjától kérhetők.


A lista elérhetősége: Bejelentkezés után Tagság / Saját adatlap menüpont, Privát adatok / Nyitott reklamációk fülön, ahogyan a lap alján lévő ábra is mutatja. (A közlemény a kép alatt folytatódik!)



Mint az ismeretes Önök előtt, a biztosítási kategóriákba történő besorolás alapja az adott vállalkozás reklamációs ügyeinek száma (az a cég vagy vállalkozás kerülhet a bonus biztosítási kategóriába, melynek a besorolást megelőző legalább egy évre visszamenőleg nincs nyitott reklamációs ügye), illetve az azok rendezésében tanúsított együttműködés. A besorolások felülvizsgálatára és aktualizálására évente egyszer, február elején kerül sor. Az új szolgáltatásunk lehetőséget nyújt a TIR felhasználó fuvarozók számára, hogy naprakész információkhoz jussanak a vállalkozásukat érintő nyitott reklamációs ügyekről, azok állásáról, ily módon lehetőségük nyílik a vámhatóság által indított eljárásokban való közvetlen ügyintézésre, ezáltal az ügyek hatékonyabb, gyorsabb lezárásának elérésére, ezzel is elősegítve a kedvezőbb biztosítási besorolásukat. A listában két csoportra osztva jelennek meg a reklamációs ügyek:


vámhivatali beérkezések


Ezek a különböző vámhatóságok által indított, az MKFE, illetve az egyéb IRU tagegyesületek felé benyújtott, vámkezelési igazolások beszerzésére irányuló, még le nem zárt eljárások. Ezeket az ügyeket bármely egyesület csak az illetékes vámhatóság írásos értesítése alapján zárhatja le.


egyesületi beérkezések


Itt találhatók azon ügyek adatai, melyekben az MKFE vámszakmai csoportja kért Önöktől valamely TIR igazolvány ügyében információt, vámkezelési igazolást, de az aktuális időpontig az nem érkezett meg hozzánk, vagy a kapott válasz alapján az ügy még nem tekinthető rendezettnek.


Tekintettel arra, hogy a kedvezőbb biztosítási besorolás Önök számára alacsonyabb biztosítási díjakat eredményez, javasoljuk minden TIR felhasználó fuvarozó tagunk számára a lista rendszeres lekérdezését és lehetőségeikhez mérten, az abban szereplő ügyekben az elintézéshez, lezáráshoz szükséges intézkedések megtételét.


Hidvégi Miklós
MKFE; Vámszakmai Csoport

 

TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Nagy Imre Nagy Imre A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Gál Sándor Gál Sándor Teleki János Teleki János Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Nagy Imre Nagy Imre A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Gál Sándor Gál Sándor Teleki János Teleki János Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. MÉK Kft. MÉK Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft.