Csornai terelés a 86-oson — más kerülőúttal

a kamionosok a manőverezéstől, a lakók a kamionoktól menekülnek meg


Mint a közelmúltban szóltunk róla: ősszel felújítják Csorna belterületén a 86-os főút vasúti átjáróját. A helyszínt várhatóan 2012. szeptember 28-án 16:00 órakor zárják le, és október 8-án 06:00 órakor nyitják meg. A 86-os főút a vasúti átjáró 100 méteres körzetében lesz zárva, s ott a kamionok (néhány méterrel arrébb) csak egy sávban, igen nehézkesen fognak tudni elhaladni. Módosított terelőútként a Csorna – Kapuvár - Beled útvonal ajánlott a közlekedőknek.

A tíznapos útépítésről a GYSEV Zrt. közleményben tájékoztatta egyesületünket. Az eredetileg javasolt terelőút a Csornától délnyugatra eső kisfalvak mentén vezetett volna, azonban egyesületünk helytelenítette ezt, ugyanis sem a tehergépkocsi-vezetők szemszögéből, sem a lakókat nézve nem láttuk célravezetőnek, hogy a Dunántúl egyik legterheltebb tranzitfolyosójának forgalma a néhány száz fős településekre zúduljon; különösen, hogy az ottani (alig 5 méter széles) mellékutakon nehezen fér el két, egymással szemben közlekedő tehergépkocsi, s egyes kanyarulatokat nyerges járműszerelvénnyel lépésben lehet csak bevenni. Az MKFE szeptember 11-én ezért egyeztetett az érintett községek polgármestereivel, akik megerősítették: útjaik nemcsak alkalmatlanok a tranzit-teherforgalom bonyolítására, de tiltakozó megmozdulást is kilátásba helyeztek arra az esetre, ha a forgalom terelése e meggondolatlan terv szerint valósulna meg.


A lehető legkedvezőbb kerülőútvonal kidolgozásához egy ottani tagunk, a Beled Trans segítségét kértük. Galambosi Imre ügyvezető ötlete lett javaslatunk alapja, a Csorna-Kapuvár-Beled útvonal, ugyanis a 85-ös főút kapuvári szakaszától a 8611-es számú úton a Beled melletti 86-os főút kereszteződésig nincsen település. A vasúttársaságnak azt tanácsoltuk: a terelést úgy valósítsa meg, hogy a Beled felől érkező és Csorna irányába tartó tehergépkocsi-forgalmat a vasúti sorompó után jobbra, a Vasúti sor és az Ipartelepi út egyirányúsításával vigye ki a 85-ös főútra a város keleti végén (ez az út lassú tempóval egyirányú teherforgalomra alkalmas). Így csupán a Csorna felől érkező és Beled-Szombathely irányába tartó teherforgalom zúgna át a belvároson. A GYSEV szinte azonnal arról értesített bennünket: elfogadták a javaslatot. Köszönjük a vasúttársaság megértő együttműködését!


A lényeg tehát: 86-os út; Csorna; 2012. szeptember 28. és október 8. között:

- vagy lépésben manőverezve a csornai vasúti átjárónál
- vagy kerülőúton, Csorna-Kapuvár-Beled felé


Szélesebb terelőút kijelölésével megelőzhetők az ilyen helyzetek...
(a kép egy korábbi esetről készült; fotó: Kis-Guczi Péter; tűzoltóság)

 

EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Nagy Imre Nagy Imre HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Persped Kft. Persped Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. K és V KFT. K és V KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Ivanov György Ivanov György Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Lévai László Lévai László Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. REFLEX Kft. REFLEX Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Nagy Imre Nagy Imre HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Persped Kft. Persped Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. K és V KFT. K és V KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. A&G Agro Kft. A&G Agro Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Ivanov György Ivanov György Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Lévai László Lévai László Misel Trans Kft. Misel Trans Kft.