Visszaélések tankolókártyákkal: milliók csorognak el...

Fuvarozó vállalkozások vezetői gyakorta számolnak be arról: milliós kárt szenvedtek azáltal, hogy alkalmazottaik felelőtlenül kezelik a tankolókártyát, vagy idegenek a cég valamely járművéhez tartozó üzemanyag-kártyával visszaélést követtek el. A helyzet különösen kellemetlen, ha csak hónapok múlva derül ki, hogy csapolják a kártyát... A rekorder hazai csapat (78 ezer literes összteljesítményével) február derekán került rendőrkézre.

A tankolókártyákkal való visszaélések sok esetben a gépkocsivezetők figyelmetlenségéből, hibájából adódnak: rossz szokás például, hogy a fülkében a menetokmányokkal együtt tárolják az üzemanyag-kártyát, mellette (kis papírszeletre írva) pedig annak PIN-kódját. Amikor hirtelen egy útmenti élelmiszerboltba kell beugrani, sem a dossziét nem viszik magukkal, sem a mobiltelefonjukat. Ha a járművet a parkolóban időközben feltöri valaki, s mindezeknek nyoma vész, a kétségbeesett gépkocsivezető sem a kártyát tiltani tudó szolgáltatót, sem a főnökét nem tudja felhívni, mert a cégvezető elérhetőségét is telefonja memóriájában tárolja; a feltört jármű mellől pedig elmozdulni nem mer. Cselekvésképtelenségének ideje éppen elegendő ahhoz, hogy a tolvajok egy közeli benzinkútnál megcsapolják a kártyát. Hasznos, ha erre a veszélyre a fuvarszervezők felhívják a sofőrök figyelmét. Egyesületünk hírszolgálatához sajnos már csak akkor szokott eljutni egy-egy esetleírás, amikor a tolvajok ügyeskedése folytán már negyedmillió forinttal szegényebb lett a vállalkozás.


Olykor maga a gépkocsivezető a tippadó vagy elkövető. Fuvarozói körökben a legismertebb kisstílű jelenség a „mellétankolás”, vagyis az az eset, amikor a gázolajból nemcsak a tehergépkocsi üzemanyagtartályába jut. Gépkocsivezetői körökben elterjedt, ám etikátlan nézet, hogy a sofőrnek joga van „játszani az üzemanyaggal” (sic!), hogy munkabérének a szerinte őt megillető mértékét így tudja biztosítani. Gépkocsivezetők bizalmas elmondásai szerint ez általában akkor veszi kezdetét, ha a vállalkozásvezető valamilyen juttatás vagy kedvezmény megvonásáról dönt. (A jelenség kivédésére az üzemanyagszint-jelző járműkövetést keresse egyesületi szolgáltatásaink között!) Vannak azonban, akik nem elégszenek meg évi néhány marmonkanna gázolajjal...


Így történt ez annak a vállalkozásnak az esetében is, melynek vezetője csak akkor kapott észbe, mikor az elfolyt gázolaj értéke már 33 millió forintra rúgott — számol be legfrissebb tudósításában a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság. A cég elfelejtette ugyanis kérelmezni a kártyaszolgáltatónál, hogy érvénytelenítsék egy eladott tehergépkocsi tankolókártyáját, ám a jármű egykori sofőrje (zsebében a kártyával és a PIN-kóddal) még tíz hónapon keresztül élvezte a „gázolajat tojó plasztik-tyúk” előnyét. A 42 éves férfi ismerősein és rokonain keresztül (mai árfolyamon számolva) 78 ezer liter üzemanyagot értékesített feketén 33 millió forint értékben. A gépkocsivezetőt, akit a rendőrség 2013. február 14-én fogott el, akár 8 évre is börtönbe zárhatják. Részletek a police.hu-n »

 

RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Teleki János Teleki János Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NTS Kft. NTS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Nagy Imre Nagy Imre Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. WSZL WSZL Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. Teleki János Teleki János Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. NTS Kft. NTS Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. Nagy Imre Nagy Imre Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. WSZL WSZL Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft.