Havi útdíjmatrica-emlékeztető

HAVI EMLÉKEZTETŐ! — Fontos fejben tartaniuk a D2-es, D3-as és D4-es (havi) útdíjmatricával közlekedő jármű-üzemeltetőknek, hogy a díjköteles hazai úthálózat használatához 2013 februárjára váltott matricájuk érvényessége a hónap utolsó napján lejár, ha azt január 31-én váltották.

Mint korábban írtuk: a használatarányos útdíj nyárra tervezett bevezetése miatt 2013-ban már nem kapható Magyarországon D2-es, D3-as és D4-es (éves) e-matrica. A jogosultságot addig akár havi adagokban, akár egyszerre lehet megváltani a szokásos árusítóhelyeken.


Ezügyben a február 28./március 1-jei fordulónapra azoknak kell tekintettel lenniük, akik a havonta történő matricavásárlás mellett döntöttek, és 2013-ban a január 31-ig érvényes tavalyi, éves jogosultságuk közvetlen lejártához illesztették első darab havi-matricájukat, azaz a februárit.


Azon havi-matricásoknak viszont, akiknek megváltott jogosultsága nem esik egybe a naptári hónapfordulóval, nekik a megjelölt kezdő naptól a következő hónap ugyanazon napjának 24. órájáig (azaz az érvényességtől számított 31 napig) lesz úthasználat-jogosultságuk.


A 2013. január 1. óta érvényes díjtáblázat így fest:


kategória
napos
heti
havi
éves
D1
-
2.975 Ft
4.780 Ft
42.980 Ft
B2
-
-
-
199.975 Ft
D2
3.375 Ft
8.255 Ft
13.970 Ft
nem forgalmazzák
D3
3.375 Ft
12.600 Ft
20.370 Ft
nem forgalmazzák
D4
3.375 Ft
15.875 Ft
25.785 Ft
nem forgalmazzák


Elektronikus matrica az Állami Autópálya Kezelő Zrt. ügyfélszolgálati irodáiban és kijelölt árusítóhelyein, valamint a megbízott viszonteladóknál vásárolható. Részletek: www.autopalya.hu.


36/2007-es GKM rendelet az autópályák, autóutak és főutak használatának díjáról »

37/2007-es GKM rendelet a díjfizetés ellenében használható autópályákról, autóutakról és főutakról »

 

Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Csekő Gábor Csekő Gábor BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft MG Sped Kft. MG Sped Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Ivanov György Ivanov György László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Csekő Gábor Csekő Gábor BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft MG Sped Kft. MG Sped Kft. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Ivanov György Ivanov György László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft.