Egyeztetés Szabó Károly vám- és pénzügyőri szakmai szakfőigazgatóval

Tájékoztatjuk az MKFE – elsősorban keleti piacokra fuvarozó – Tagjait, hogy 2013. július 22-én konstruktív és rendkívül hasznos megbeszélésre került sor Szabó Károly, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és pénzügyőri szakmai szakfőigazgatója és az MKFE képviselői (Galambos István, az Árufuvarozási Tanács elnöke, Kozma Attila, a keleti piacra fuvarozó vállalkozások képviselője és Karmos Gábor főtitkár) között.

A megbeszélésen Dandártábornok Úr biztosította az MKFE képviselőit, a vámhatóság pontosan tisztában van a jogosulatlan fuvarozások kiszűrése, megelőzése gazdasági és fuvarpiaci jelentőségével. Ezzel párhuzamosan rögzítette azt is, a NAV kifejezett célja a „fiktív” árumozgásokkal járó, a nemzetközi kereskedelemhez kapcsolódó áfa-visszaélések kiszűrése is, s ugyanígy céljuk, hogy a külföldi járművektől is beszedje hazánk a jogszabályok szerinti használatarányos útdíjat (bár ez utóbbiért a rendőrség az elsődleges felelős ellenőrző szerv).


Az MKFE képviselői jelezték, tárgyalásban vannak a bilaterális egyezmények alapján engedélyköteles fuvarozások esetén használandó engedélyek érvényesítését szolgáló ún. engedélybélyegző automaták német gyártójával, s szükség szerint az MKFE beszerzi ezeket az eszközöket. Dandártábornok Úr jelezte, hogy amennyiben az automaták beállításra kerülnének, úgy a kezelt adatok kapcsolatát szükséges megteremteni a HU-GO rendszerrel, hogy az ellenőrzések, problémás esetek kellő hatékonysággal kiszűrhetők legyenek. Az MKFE – amint megkapja az igényelt adatokra és formátumokra vonatkozó pontos meghatározást – a német gyártóval egyezteti ezt az igényt.


A vám- és pénzügyőri szakmai szakfőigazgató jelezte, a vámhatóság – a fentiekben ismertetett – hármas cél egyidejű megvalósítása érdekében – rövid időn belül – egy integrált, új ellenőrzési rendszert fog működtetni, ez a rendszer alkalmas lesz az engedélyek hatékonyabb ellenőrzésére és kezelésére.


Az MKFE képviselői jelezték, a tagság nagyon várja ennek a hatékonyabb ellenőrzési rendszernek az elindítását. Egyben a főtitkár felajánlotta, a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól megkéri valamennyi bilaterális egyezmény szerinti engedély mintáját, hogy a vámhatóság vezetői minden egyes, az ellenőrzéssel foglalkozó pénzügyőr kollégát megfelelően kiképezhessenek ezek hatékony ellenőrzésére.

 

Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Ivanov György Ivanov György Transvinning Kft. Transvinning Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre World Logistik Kft. World Logistik Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. WSZL WSZL Dömötör Tamás Dömötör Tamás ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GRÁF TRANS bt. GRÁF TRANS bt. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Ivanov György Ivanov György Transvinning Kft. Transvinning Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre World Logistik Kft. World Logistik Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Kerekes Kft. Kerekes Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. WSZL WSZL Dömötör Tamás Dömötör Tamás ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft.