Magyar kamionstop március 15. hétvégéjén

Március 1. óta a kamionstop tavaszi rendje szerint!

Mint említettük, március 15-i nemzeti ünnepünk idén szombatra esik. Magyarországon a „kamionstop”, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó közlekedési korlátozás — mind belföldeseknek mind pedig nemzetköziseknek — az alábbi órarend szerint alakul az ünnep hétvégéjén.

Nehéz tehergépjárművekkel tehát hazánk útjain közlekedni tilos:


2014. március 15. (szombat) 08:00 órától » március 16. (vasárnap) 22:00 óráig


FONTOS! Mint minden évben, így idén március 1-jétől is kezdetét vette a kamionstop tavaszi rendje: ez annyit tesz, hogy véget ért az EURO 3-4-5-6-os járművek nemzetközi fuvarjainak téli mentessége, így tehát márciustól a kamionstop nekik is kötelező: a tiltás egyaránt vonatkozik mind a belföldi, mind a nemzetközi fuvarfeladatot végző, 7,5 t össztömeg feletti tehergépjárművekre! Az államhatártól a telephelyig vagy lerakóhelyig sem lehet „hazagurulni”, mert az a kedvezmény minden évben csak júliusra és augusztusra vonatkozik!!!


KIVÉTELEK. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet rögzíti. A kivételek nagy vonalakban a megszokottak: élő állat, friss tej, tejtermék, friss és fagyasztott hús, hústermék, friss pékáru, gyorsan romló élelmiszer, tojás, friss zöldségáru, valamint az ilyen rakományokért üresen közlekedő tehergépkocsik stb. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a nehéz tehergépkocsik közlekedésének korlátozásáról szóló 190/2008. (VII. 29.) kormányrendelet rögzíti, melyet mindig megtalál a holnapunk nyitóoldalán, a nagy képeknél vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »).


EURÓPAI ORSZÁGOK KORLÁTOZÁSAI:
gyors áttekintő tabella egész hónapra »
országok adatbázisa kivételekkel, útvonalakkal »
Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Bodnár Imre Bodnár Imre REFLEX Kft. REFLEX Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Teleki János Teleki János Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Persped Kft. Persped Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gál Sándor Gál Sándor RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. K és V KFT. K és V KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Bodnár Imre Bodnár Imre REFLEX Kft. REFLEX Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Teleki János Teleki János Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Persped Kft. Persped Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Gál Sándor Gál Sándor RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. K és V KFT. K és V KFT. Gerulus Kft. Gerulus Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Teherporta Kft. Teherporta Kft.