Featured

Kamionstop a nemzeti ünnep hétvégéjén

Október 23-án, valamint az azt követő hosszú hétvégén két ütemben alakul a „kamionstop”, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművek közlekedési korlátozása, mely mind belföldesekre, mind nemzetközisekre vonatkozik.

Nehéz tehergépjárművekkel tehát hazánk útjain közlekedni tilos:


 

2014. október 22. (szerda) 22:00 órától » október 23. (csütörtök) 22:00 óráig

2014. október 25. (szombat) 22:00 órától » október 26. (vasárnap) 22:00 óráig


HAZA LEHET-E GURULNI A TELEPHELYIG? Sajnos nem. Ez a kedvezmény minden évben csak júliusra és augusztusra vonatkozik. Októberben a kamionstop „megállj!”-t parancsol mind a belföldi, mind pedig a nemzetközi forgalomban közlekedő nehéz-tehergépjárműveknek.


KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON. Októberre vonatkozóan a kivételek itthon nagy vonalakban a megszokottak: élő állat, friss tej, tejtermék, friss és fagyasztott hús, hústermék, friss pékáru, gyorsan romló élelmiszer, tojás, friss zöldségáru, valamint az ilyen rakományokért üresen közlekedő tehergépkocsik stb. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet 5. §-a rögzíti, melyet mindig megtalál a www.mkfe.hu nyitóoldalán, a nagy képeknél vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »). FONTOS! Ha Ön romlandó élelmiszert szállít vagy fuvaroz, a menetokmányon mindenképpen legyen feltüntetve, hogy „romlandó” (külföldön angolul: „perishable”)! Szintén lényeges, hogy a mentességek egyes eseteiben a tehergépjármű vezetőjének menetokmányként a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot.


A MUNKANAP-PIHENŐNAP CSERE NEM VÁLTOZTAT A KAMIONSTOP RENDJÉN — Az október 18-án és 24-én esedékes munkanap-pihenőnap csere nem befolyásolja a magyar kamionstop alakulását.


A KEVÉSBÉ SZENNYEZŐ NEMZETKÖZISEK TÉLI MENTESSÉGE NOVEMBER 4-TŐL KEZDŐDIK — Októberben még a kamionstop „őszi rendjét” kell alapul venni, azaz addig a fenti korlátozás mind a belföldesekre, mind pedig a nemzetközisekre vonatkozik. November 4-től azonban már „téli rend” lesz irányadó: ez annyit tesz, hogy az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan november 4-től egészen március 1-jéig a hétvégi és ünnepnapi közlekedési korlátozás Magyarországon nem vonatkozik majd a legalább EURO 3-as környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsikra.


EURÓPAI ORSZÁGOK KORLÁTOZÁSAI:
gyors áttekintő tabella egész hónapra »
országok adatbázisa kivételekkel, útvonalakkal »
KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Végvári András Végvári András Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás VERES Kft. VERES Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Végvári András Végvári András Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Elit Store Kft. Elit Store Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. STAR-GUIDE Kft. STAR-GUIDE Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. Dömötör Tamás Dömötör Tamás VERES Kft. VERES Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Bíró Tamás Bíró Tamás MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Tacho Center Kft. Tacho Center Kft. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft.