Featured

Novemberi közlekedési korlátozások Magyarországon — 2014

November 4-től a kamionstop téli rendje szerint

2014 novemberében Magyarországon a „kamionstop”, azaz a 7,5 tonna legnagyobb megengedett össztömeget meghaladó tehergépjárművekre vonatkozó közlekedési korlátozás szombatonként 22:00 órakor kezdődik, és vasárnaponként 22:00 óráig tart. Kivétel a Mindenszentek; erre alább kitérünk. A tilalom alól november 4-től mentesülnek az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik.

Mint minden évben, úgy idén szeptemberben és októberben is, egészen november 3-ig a kamionstop „őszi rendje” irányadó, azaz addig a fenti korlátozás mind a belföldesekre, mind pedig a nemzetközisekre vonatkozik. November 4-től azonban már „téli rend” szerint alakul a korlátozás: ez annyit tesz, hogy egészen március 1-jéig a hétvégi és ünnepnapi közlekedési tilalom Magyarországon nem vonatkozik a legalább EURO 3-as környezetvédelmi besorolású, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsikra. Nehéz tehergépjárművekkel tehát hazánk útjain közlekedni tilos:


2014. november 1. (szombat) 08:00 órától » november 2. (vasárnap) 22:00 óráig
(belföldi és nemzetközi forgalomban egyaránt tilalom!)

2013. november 8. (szombat) 22:00 órától » november 9. (vasárnap) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2013. november 15. (szombat) 22:00 órától » november 16. (vasárnap) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2013. november 22. (szombat) 22:00 órától » november 23. (vasárnap) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)

2013. november 29. (szombat) 22:00 órától » november 30. (vasárnap) 22:00 óráig
(az EURO-3-4-5-6-os, nemzetközi forgalomban közlekedő tehergépkocsik haladhatnak)


KIVÉTELEK MAGYARORSZÁGON. Novemberre vonatkozóan a kivételek itthon nagy vonalakban a megszokottak: élő állat, friss tej, tejtermék, friss és fagyasztott hús, hústermék, friss pékáru, gyorsan romló élelmiszer, tojás, friss zöldségáru, valamint az ilyen rakományokért üresen közlekedő tehergépkocsik stb. A közlekedési korlátozás alól mentesülők körét a 190/2008-as kormányrendelet 5. §-a rögzíti, melyet mindig megtalál a www.mkfe.hu nyitóoldalán, a nagy képeknél vagy közvetlenül itt (MEGNYITÁS »). FONTOS! Ha Ön romlandó élelmiszert szállít vagy fuvaroz, a menetokmányon mindenképpen legyen feltüntetve, hogy „romlandó” (külföldön angolul: „perishable”)! Szintén lényeges, hogy a mentességek egyes eseteiben a tehergépjármű vezetőjének menetokmányként a fedélzeten kell tartania a megbízó vagy a szállító által kitöltött iratot, azaz a kormányrendelet 4. melléklete szerinti tartalommal kiállított nyilatkozatot.


EURÓPAI ORSZÁGOK KORLÁTOZÁSAI:
gyors áttekintő tabella egész hónapra »
országok adatbázisa kivételekkel, útvonalakkal »
SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Csekő Gábor Csekő Gábor Teherporta Kft. Teherporta Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. NTS Kft. NTS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Nagy Imre Nagy Imre K és V KFT. K és V KFT. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Lévai László Lévai László Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Végvári András Végvári András Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Csekő Gábor Csekő Gábor Teherporta Kft. Teherporta Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. NTS Kft. NTS Kft. Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Nagy Imre Nagy Imre K és V KFT. K és V KFT. Trans-Packing Kft. Trans-Packing Kft. Lévai László Lévai László Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Végvári András Végvári András Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. GIA-HUNGÁRIA Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft.