Idén ősszel is látni és látszani kell

Egészen december 10-ig tart idén az ORFK „Látni és Látszani” elnevezésű közlekedésbiztonsági kampánya, melynek keretében Ön is kérheti járművei világításának ingyenes műszaki ellenőrzését az erre kijelölt országos szervizhálózat bármelyikében! Sőt, gépkocsivezetőit díjmentes látásvizsgálatra várják az akcióhoz csatlakozott optikusok.

A kezdeményezést az Országos Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottsága (ORFK-OBB) a téli közlekedési viszonyokra való felkészülés jegyében hívta életre még 2012-ben. Az idén már negyedik alkalommal bonyolított kampány október 1-je óta folyik, és december 10-ig tart. Ezen idő alatt a programhoz csatlakozott szervizek díjmentesen ellenőrzik a járművek világítóberendezéseit, a járművezetők pedig országszerte felkereshetik a szerződött optikusok üzleteit, ahol ingyenes látásvizsgálatra van lehetőség.

A „Látni és látszani” programban nem tesznek kivételt a járműkategóriák között! Így akár tehergépjárművel, akár autóbusszal is igénybe vehető ez a bő két hónapon keresztül fennálló szolgáltatás. Ennek csak a szerviz mérete, adottsága, technikai felszereltsége, kapacitása szabhat határt. Minden esetben ezért előzetesen érdeklődni kell a kiszemelt szerviztől, hogy felkészültek-e nagy járművek fogadására. Ami a gépkocsivezetők szemvizsgálatát illeti, a szervezők itt sem tesznek különbséget abban a tekintetben, hogy a páciens milyen méretű gépjármű sofőrje.

Az akcióhoz országszerte több száz szerviz és optikus csatlakozott. Javasoljuk: értesítse gépkocsivezetőit a kedvező lehetőségről, mely tehát 2015. december 10-ig tart!

Díjmentes vizsgálat után tehát kemény rendőri szigor következik!

A „Látni és Látszani” közlekedésbiztonsági kampány után a rendőrség egyhónapos, intenzív közúti ellenőrzéssorozatot tervez, melyet a hatóság ősszel már be is jelentett a nyilvánosság előtt, sőt, a díjmentes jármű- és látásvizsgálat voltaképpen a razziára való helyes felkészülést hivatott előmozdítani, hogy útjainkon a lehető legkevesebben legyenek balesetek részesei. A felkészülési időszak után a kiemelt közúti ellenőrzéseket az ORFK 2015. november 11. és december 10. között hajtja végre.



HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Lévai László Lévai László BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Lévai László Lévai László BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. ROBERTO-TRANS Kft. ROBERTO-TRANS Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. TRANS'41 Kft. TRANS'41 Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás Inter Turbo Kft. Inter Turbo Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. SZAM SPED Kft. SZAM SPED Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. NATURTEX Kft NATURTEX Kft NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Teleki Trans Ker és Szolg Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft.