Készüljön az új szabályozásra! Képezze ki profi EKAER-koordinátorát!

Az EKAER megjelenése óta rengeteg képzés indult a témában, ennek ellenére 2015. március 1. óta egyre csak gyűlnek az igazán húsbavágó, gyakorlati kérdések. A Fórum Akadémia most induló hiánypótló tanfolyamán választ kaphat ezekre a kérdésekre. MKFE tagoknak 20 % kedvezmény!

A május 31-én induló EKAER-koordinátor képzés célja, hogy a jelentkező cégek kijelölt munkatársait teljes körűen felkészítse az EKAER legfrissebb jogszabályi környezetében felmerülő minden probléma megoldására, a mulasztások elkerülésére. A vizsgával záruló 5 hetes kombinált képzés eredményeképp a résztvevő hatékony EKAER-koordinátorrá válik, akihez a cég minden munkatársa bizalommal fordulhat a rendszer használatához kapcsolódó kérdéseivel.

Mit tanulhat meg a tanfolyamon?

  • Megismerheti a májusban benyújtott törvénymódosítás és az ezt követő rendeletmódosítás részleteit egy új, hatodik leckében. Olyan változásokat, mint a mulasztási bírságok szigorítása, mely járhat a tehergépjármű lefoglalásával is.
  • Néhány héten belül cége rendelkezni fog egy jól képzett és megbízható EKAER-koordinátorral, aki nem csak a rendszer használatát fogja ismerni, de képessé válik arra is, hogy megszerzett tudását átadva segítséget nyújtson a többi EKAER ügyintézéssel foglalkozó kollégának is.
  • A megszerzett tudás minőségét a képzést záró online vizsga szavatolja. Sikeres vizsgát tanúsítvánnyal igazolja a Fórum Akadémia.
  • A kombinált képzés előnye, hogy nem kell a résztvevő kollégákat hosszú ideig nélkülözni: a tantermi oktatást elektronikus leckékkel egészítik ki.
  • A résztvevők a saját cégükre szabott gyakorlati tanácsokat kaphatnak a vállalat valós problémáival kapcsolatban.
  • A résztvevők hasznos tippeket, tanácsokat kapnak az EKAER-szabályzat elkészítésével kapcsolatban is.

A tanfolyam árából az MKFE tagjai 20 százalék kedvezményt kapnak! Kérjük, a jelentkezési lapon az egyéb adatoknál a megjegyzés rovatban tüntesse fel az MKFE tagsági kódját!

A tanfolyam helye és időpontja:
2016. május 31. – 2016. július 5.
CEU Konferencia Központ
1106 Budapest, Kerepesi út 87.

További részletek és információk itt.

Jelentkezéshez kattintson ide.

MKFE kommunikáció

 

Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gál Sándor Gál Sándor ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft OVIT ZRt. OVIT ZRt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Végvári András Végvári András Sandolita Kft. Sandolita Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. REFLEX Kft. REFLEX Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Gál Sándor Gál Sándor ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft OVIT ZRt. OVIT ZRt. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. Milktrader Kft. Milktrader Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Végvári András Végvári András Sandolita Kft. Sandolita Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás PETRA TRANS Kft. PETRA TRANS Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Fetáz Száll. Ker. és Szolg. Bt. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. NÁNÁS TRANSPORT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre