11 közlekedési miniszter írt levelet az EU közlekedési biztosának, szót emelve a MiLoG és a Loi Macron ellen

A május 31-én az MKFE és 10 nemzetközi társzervezetünk által aláírt, Jean-Claude Junckernek és Francois Hollande-nak címzett tiltakozó levél után, a hét elején 11 uniós tagállam közlekedési minisztere szólította fel, ezúttal Violeta Bulc közlekedési biztost, hogy kezdeményezzen lépéseket az EU egyes országaiban terjedő protekcionista intézkedések ellen.

Az MKFE hónapok óta lobbizik a magyar Kormánynál, az illetékes minisztériumoknál és nemzetközi fórumokon is, hogy lépjenek fel az EU-ban egyre inkább teret nyerő, a hazai fuvarozókat súlyosan érintő protekcionista törekvések (MiLoG, Loi Macron, kiküldetési irányelv módosítása) ellen. Az egyeztetéseknek, a témában készített szakmai anyagainknak és a tiltakozó akcióinknak is köszönhetően az Unió 11 tagállamának közlekedési minisztere levélben fordult az Európai Bizottság közlekedési biztosához, sürgős beavatkozást kérve.

A magyar, a bolgár, a cseh, az észt, a lett, a litván, a máltai, a lengyel, a román, a szlovák és a szlovén közlekedési tárca vezetője által jegyzett levél legfontosabb üzenete, hogy az aláíró államok aggodalommal figyelik azokat az EU egységét és a belső piacot veszélyeztető intézkedéseket, amelyeket elsőként Németország, majd idén július 1-től Franciaország próbál megvalósítani. A miniszterek szerint aggályos és ellentmondásos, ha „szociális dömpingre” hivatkozva igyekszik néhány tagállam korlátoznia a szabad munkaerőáramlást, ezen belül a közúti szállítási tevékenységet.

A Mosóczi László közlekedésért felelős helyettes államtitkár nevével is fémjelzett dokumentum elfogadhatatlannak tartja, hogy egyes EU-s államok szabályozni akarják a gépjárművezetők bérezését, adminisztratív terhekkel igyekeznek csökkenteni más országok fuvarozóinak versenyképességét, illetve azt, hogy arra köteleznék a gépjárművezetőket, hogy hotelekben töltsék a pihenőidejüket.

A miniszterek arra szólítottál fel Violeta Bulc közlekedési biztost, hogy haladéktalanul kezdeményezzék ezeknek a protekcionista intézkedéseknek a felülvizsgálatát, és tegyenek javaslatot egy olyan egységes szabályozásra, amely nem korlátozza a közúti szállítási szektor hatékony működését, és a belső piac szabadságát.

Az MKFE üdvözli a közlekedési miniszterek kezdeményezését, és minden támogatást megad ahhoz, hogy a magyar fuvarozók számára megnyugtató megoldás szülessen. Egyesületünk ennek szellemében részt vesz azon a spanyol, bolgár, cseh, észt, román, lengyel és magyar, közös szervezésű tiltakozó megmozduláson is, amelyet június 14-én tartunk Brüsszelben.


MKFE kommunikáció
Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Zséder Kft. Zséder Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Gál Sándor Gál Sándor Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. A.G.L. TRANSPORT Kft. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. Zséder Kft. Zséder Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Sascamion Kft. Sascamion Kft. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. SB DYNAMIC Kft. SB DYNAMIC Kft. Gál Sándor Gál Sándor Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. 3P-TRANSPORT Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. RÉCSEI BUSZ Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. MG Sped Kft. MG Sped Kft.