NKH tájékoztatás a 2017. évre szóló CEMT-engedélyek pályáztatásáról

Az NKH-tól kapott előzetes szóbeli tájékoztatás szerint a 2017. évi CEMT engedélyekre történő pályáztatás kizárólag elektronikus formában fog történni, várhatóan 2016. november eleji kihirdetéssel.

A pályázat benyújtása az NKH honlapján elérhető, külön erre a célra kifejlesztett webes felületen lesz lehetséges. A fejlesztők törekedtek arra, hogy a pályázóknak a lehető legkisebb adminisztrációs terhet jelentse a szükséges adattábla kitöltése, vagyis a rendszerben való regisztráció. Ezért a vállalkozás nevének és közösségi engedély számának (KAF) megadása után a rendszer a különféle adatbázisokból automatikusan beemeli a szükséges adatokat. Emiatt fontos, hogy a nyilvántartott adatok (pl. járműadatok) naprakészek legyenek a hatóság rendszereiben.

A pályázó elektronikus formában csatolhatja a szükséges okmányokat, igazolásokat is, azonban az utóbbiakat eredetiben is el kell juttatni személyesen, vagy postai úton az NKH részére. A pályázat ezek beérkezésekor válik érvényessé. A kitöltést beépített súgó is segíteni fogja.

A regisztráció elfogadásáról a pályázó értesítést kap. Jóváhagyás esetén a továbbiakban már csak az igényét kell megjelölnie. Amennyiben hiánypótlás szükséges, úgy arról kap értesítést, aminek a megadott határidőig eleget kell tenni. Ha ez nem történik meg, a pályázat érvénytelen lesz.

Szintén értesítést kap a pályázó a pályázata elbírálásának eredményéről.

Az NKH arról is tájékoztatót adott, hogy amennyiben egy vállalkozás a CEMT engedélyekkel a teljes flottáját lefedi, járati engedélyt csak azokra a viszonylatokra kaphat, ahova a CEMT engedélye nem érvényes.

A pályázat kiírásakor az NKH részletes tájékoztatást ígér.


MKFE kommunikáció

 

VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Teleki János Teleki János László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. NTS Kft. NTS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft STV Kft. STV Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Ivanov György Ivanov György Lévai László Lévai László Bodnár Imre Bodnár Imre Kolesza György Kolesza György Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Misel Trans Kft. Misel Trans Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. Csekő Gábor Csekő Gábor LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. Révész High & Heavy Kft. Révész High & Heavy Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Elit Store Kft. Elit Store Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Teleki János Teleki János László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Sascamion Kft. Sascamion Kft. NTS Kft. NTS Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft STV Kft. STV Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Ivanov György Ivanov György Lévai László Lévai László Bodnár Imre Bodnár Imre Kolesza György Kolesza György Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. HORSEBOX Kft. HORSEBOX Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. Szigno TEAM Kft. Szigno TEAM Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt.