Eredményes MKFE lobbi: mégis szélesítik az M1-es és M7-es sztrádákat

Megépülhet az M1-es és M7-es autópályák harmadik forgalmi sávja. Többek között az MKFE utóbbi időszakban folytatott szakmai, érdekvédelmi lobbijának eredményeként a Kormány ismét napirendre tűzte a beruházások megtárgyalását, és határozatot hozott az M1-es és M7-es autópályák bővítéséről.

 Az MKFE az elmúlt hetekben többször jelezte az NFM felé, hogy elhibázott lépésnek tartja a korábban már kihirdetett, M1-es és M7-es autópályabővítési beruházások visszavonását.

Becsey Zsolt a kérdésben levelet írt Homolya Róbert közlekedési infrastrukturális fejlesztésekért felelős kormánybiztosnak, felhívta a problémára a közlekedéspolitikáért felelős helyettes államtitkár, Mosóczi László figyelmét, valamint számos szakmai fórumon is hangsúlyozta, hogy az útfejlesztések tervezésénél nagyobb hangsúlyt kell kapnia a valós forgalmi adatoknak. Ezek az adatok igazolják, hogy a hazai úthálózat egyik legterheltebb szakasza a Budapest-Hegyeshalom közötti M1-es autópálya, amelyen a Magyarországon átmenő tranzitforgalom túlnyomó része zajlik.

A szakmai érvekkel és számadatokkal alátámasztott érveink célba találtak, a Kormány újra napirendre vette a kérdést, és a 2016. december 23-án megjelent Magyar Közlönyben kihirdette az 1843/2016. (XII. 23.) határozatot, amely nemcsak a két érintett pálya bővítéséről, hanem a munkák befejezésének határidejéről is rendelkezik. Eszerint az M1-es és M7-es sztrádákat 2023. március 15-ig kell 2x3 sávosra bővíteni és átadni a forgalomnak.

 

MKFE kommunikáció

 

Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft STV Kft. STV Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. WSZL WSZL Sandolita Kft. Sandolita Kft. Fenyőfa 01 Kft Fenyőfa 01 Kft BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. "VÉGH-VÁR" Kft. Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Bonitas 06 Kft. Bonitas 06 Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. COAST2COAST Cargoline Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. INIT 2000 Kft. INIT 2000 Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. NATURTEX Kft NATURTEX Kft HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán TamNel Trans Kft. TamNel Trans Kft. BIHARSPED Kft. BIHARSPED Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft STV Kft. STV Kft. Transcarpathian Kft. Transcarpathian Kft. S.CARGO KFT. S.CARGO KFT. ROLLSPED Kft. ROLLSPED Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. GRIFF TRANS 2000 Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. WSZL WSZL Sandolita Kft. Sandolita Kft.