Featured

Wáberer György és a V4-ek társegyesületeinek vezetői aláírták ma a nyugati protekcionista intézkedések ellen elfogadott közös deklarációt

A nyugat-európai versenykorlátozó intézkedésekkel szembeni közös deklarációt fogadtak el a V4 fuvarozói érdekképviseleti szervezeteinek vezetői ma Budapesten. A dokumentumot a sajtó képviselőinek jelenlétében írta alá Jan Buczek, a lengyel ZMPD elnöke, Wáberer György, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének elnöke, miniszterelnöki megbízott, Josef Melzer, a cseh CESMAD BOHEMIA alelnöke és Pavol Hudák, a szlovák CESMAD Slovakia alelnöke.  

 

Az MKFE kezdeményezésére április 20–21-én, Budapesten megrendezett V4 Fuvarozási Fórumon közös álláspontot fogadtak el az Európai Unió piacán kialakult versenykorlátozó intézkedésekkel szemben a Visegrádi Négyek országaiban működő közúti árufuvarozási és személyszállítási vállalkozások legnagyobb érdekképviseleti szervezeteinek vezetői.

A négy ország fuvarozói társegyesületeinek vezetői a kialakult helyzet megvitatása után közös deklarációban foglalták össze álláspontjukat, amit pénteken a sajtó képviselői előtt írtak alá. A visegrádi országokban működő – kb. 172 ezer kamionszerelvényt működtető – mintegy 10 ezer vállalkozás képviseletében első ízben ültek tárgyalóasztalhoz a lengyel ZMPD, a cseh CESMAD BOHEMIA, a szlovák CESMAD Slovakia és a házigazda Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete szakértői és vezető tisztségviselői.

A delegátusok többek között kialakították közös álláspontjukat a „szociális dömping és tisztességtelen verseny” vádjával kapcsolatban, amit a közúti szövetséget (Road Allience) kötő nyugat-európai országok fogalmaztak meg a keleti fuvarozókkal szemben, akik a közösségi és nemzeti jogszabályokat követve, jogszerűen végzik tevékenységüket.

A résztvevők megállapították, hogy a kelet-európai fuvarozó vállalkozások számos nyugat-európai országban hozott protekcionista intézkedésekkel való korlátozása jelentős áremelkedést hozna a közösség országaiban, amelynek keleti felén ez munkahelyek százezreit is veszélybe sodorná. A résztvevők határozottan kérik a már meghozott nemzeti jogszabályok moratóriumát, és szorgalmazzák olyan közös szabályozás létrehozását, amely beépülhet a közúti csomagba, elfogadható feltételeket teremtve az Európai Unió minden fuvarozó vállalkozása számára.


MKFE kommunikáció


A deklaráció szövege:
 
A visegrádi országok fuvarozói érdekvédelmi szervezeteinek közös nyilatkozata
– CESMAD BOHEMIA, CESMAD Slovakia, MKFE, ZMPD –

 

A visegrádi négyek legnagyobb közúti fuvarozói érdekképviseleti szervezeteinek vezetői kifejezzük egyet nem értésünket az Európai Unió alapértékeivel – az áruk és szolgáltatások szabad mozgásával – nem összeegyeztethető, a fuvarozóinkat súlyosan érintő és versenyhátrányba kényszerítő nemzeti intézkedések miatt. Aggodalommal figyeljük egyes országok erőfeszítéseit a közös piac megváltoztatása és protekcionista intézkedések bevezetése érdekében. Tartunk attól, hogy ezek az intézkedések és az esetleges egyedi tagállami ellenintézkedések egy egyre széttöredezettebb belső piachoz fognak vezetni.

A Visegrádi Négyek országaiban működő legtekintélyesebb érdekvédelmi szervezetek összesen 9800 tagvállalkozást tömörítenek, amelyek 172 500 járművet tulajdonlanak és használnak. Mi, e szervezetek vezetői úgy látjuk, hogy az uniós kiküldetési irányelvek közúti közlekedési szektorra történő alkalmazásának terjedő gyakorlata az EU-hoz korábban csatlakozott tagállamok piacainak nyílt védelmét célozza úgy, hogy letörik az Unióhoz később csatlakozott tagállamok vállalkozásainak versenyképességét és mesterségesen növelik azok költségeit. Számos ágazatban a Visegrádi Négyek az EU-csatlakozás után elveszítették piacaikat, a közúti fuvarozásban ezzel szemben növelni tudták piaci részesedésüket, amelyet tisztességes versenyben értek el. Úgy ítéljük meg, hogy az Unió egyes tagállamai a vonatkozó szabályok egyoldalú megváltoztatásával most éppen ezektől az eredményektől igyekeznek megfosztani (mások mellett) a Visegrádi Négyek fuvarozóit, akik nélkül elképzelhetetlen az európai fuvarozási piac.

Készek vagyunk a konstruktív párbeszédre, hogy közös megoldásokat találjunk az európai árufuvarozás és személyszállítás szereplőivel! Egy ilyen dialógust azonban nem lehet a nyugati tagállamoktól érkező bírságok, vagy a bírságolással való fenyegetettség közepette lefolytatni. Az Európai Bizottság hamarosan jogalkotási javaslattal fog élni a kiküldetés egységes szektorspecifikus alkalmazására vonatkozóan. A várható uniós jogalkotási eljárás széles teret nyithat a szükséges párbeszédnek, amely remélhetőleg olyan észszerű, világos és egyszerű, diszkriminációmentes keretszabályozást hoz majd, amely a közúti fuvarozási piac hatékony működését biztosítja. Ez azonban évekig is eltarthat, miközben a problémák, amelyekkel szembe kell néznünk, megoldatlanok maradnak. Nincs időnk várni, a vállalkozóinktól ma követelik meg a különböző tagállami előírásoknak való megfelelést.

Ismételten felszólítjuk az Európai Bizottságot, vigye végig és zárja le a döntéshozatali eljárást annak érdekében, hogy a protekcionista intézkedéseket hozó országok által előidézett helyzet jogi értékelése megszülethessen. Követeljük továbbá, hogy az Európai Bizottság, mint a közösségi jog őre, haladéktalanul vigye az Európai Bíróság elé a jogi vitákat kiváltó kiküldetési rendelkezések kérdéseit, amelyek a nyugati minimálbérügyekben indított kötelezettségszegési eljárásokhoz vezettek.

A normál nemzetközi közúti fuvarozási tevékenység – a kiküldetési irányelv tagállamonként változó alkalmazása – óriási pénzügyi és adminisztrációs teherrel jár a vállalkozások számára.

Napjainkban már a németországi és franciaországi mellett az ausztriai árufuvarozási és személyszállítási feladatok is olyan mértékű, indokolatlan adminisztratív terheket jelentenek a piaci szereplők számára, melyek a „szolgáltatások és áruk szabad áramlása”-alapelv technikai akadályának tekinthetők, és ekként elfogadhatatlanok a számunkra.

Határozottan kérjük a német, francia és osztrák hatóságokat, hogy kiküldetési (minimálbér) szabályozásukra vezessenek be azonnali moratóriumot a nemzetközi közúti fuvarozásra vonatkozóan addig, amíg egy új, egységes uniós szabályozás nem lép életbe a nemzetközi fuvarozás szociális és belső piaci kihívásainak kezelésére, az Európai Bizottság ún. közúti csomagjának elfogadásával.

 

Budapest, 2017. április 21.

Josef Melzer, Pavol Hudák, Wáberer György, Jan Buczek

SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Kolesza György Kolesza György Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Tura Logistic Kft. Tura Logistic Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. KOPP KFT. KOPP KFT. Bábolna Sped Kft. Bábolna Sped Kft. BAU-TRANS Kft. BAU-TRANS Kft. TRANSEMEX KFT. TRANSEMEX KFT. KINGSPED Kft KINGSPED Kft TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. KT SASPED Kft. KT SASPED Kft. Kolesza György Kolesza György Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hunland Trans Kft. Hunland Trans Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Zséder Kft. Zséder Kft. Rolling Eurobus Bt. Rolling Eurobus Bt. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. PALOTA-ÚT-ÉP Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. ERA-SPED Kft. ERA-SPED Kft. WEST-BRIDGE Kft WEST-BRIDGE Kft MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. UNIX AUTÓ KFT. UNIX AUTÓ KFT. DÁVID TRANS 93 Kft. DÁVID TRANS 93 Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft.