A május 20-ai Országos Küldöttgyűlésről röviden

Az MKFE elnöksége 2017. május 20-ára hívta össze az Egyesület éves rendes Küldöttgyűlését, hogy a Küldöttek elé tárja a 2016-os év Elnökségi beszámolóját, valamint a Felügyelőbizottság beszámolóját. A tárgysorozat részét képezte az MKFE-TESZ kollektív szerződés tervezett módosítása, valamint az Egyesület új .
A vita után mind az Elnökség, mind pedig a Felügyelőbizottság beszámolóját elfogadta a Küldöttgyűlés.

Az alapszabály-módosítás elfogadásához kétharmados többségre volt szükség, ez nem volt meg, így ezt a pontot újra a Küldöttgyűlés elé kell vinni. Az újraszavazásához Rendkívüli Küldöttgyűlést hirdet meg az Egyesület, amelynek időpontja 2017. július 19., 14 óra.



A Küldöttgyűlést tagi fórum követte, amelyen a közúti ellenőrzésekkel, a nyugati minimálbérekkel, illetve a CEMT-kvótával kapcsolatban hangzott el a legtöbb kérdés, illetve hozzászólás.
A részletes beszámolót az AutóKözlekedés júniusi számában olvashatják majd.

A Küldöttgyűlésen elfogadott beszámolókat, valamint a küldöttgyűlés jegyzőkönyvét megtalálják ITT >>
Küldöttgyűlési beszámolók és jegyzőkönyvek



MKFE kommunikáció
PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Kolesza György Kolesza György TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Kerekes Kft. Kerekes Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila STV Kft. STV Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Lévai László Lévai László "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT. PEMIKA TRANS Kft. PEMIKA TRANS Kft. Tempomat 2000 Kft. Tempomat 2000 Kft. Kolesza György Kolesza György TRANS-SPED Kft. TRANS-SPED Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Motto-Trans Kft. Motto-Trans Kft. VERES Kft. VERES Kft. KODA-TRANS Kft. KODA-TRANS Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hamar-Barkács Kft. Hamar-Barkács Kft. EURO NOLIKER KFT. EURO NOLIKER KFT. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Szőke és Társai Kft. Szőke és Társai Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. TRANSOLUT Kft. TRANSOLUT Kft. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. Szám Nemz. Árufuvarozó Kft. AV TRANS Kft. AV TRANS Kft. NYK Logistics Kft. NYK Logistics Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. FOX INTERFREIGHT Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. Kerekes Kft. Kerekes Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. BGS TRANS IMEX Kft. BGS TRANS IMEX Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. MÉK Kft. MÉK Kft. INTER-VM TRANS Kft. INTER-VM TRANS Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. VRG-COOL Kft. VRG-COOL Kft. Tatai és Társa Kft. Tatai és Társa Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila STV Kft. STV Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Hausmeister Elektronikai Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. COLOR SPED Kft. COLOR SPED Kft. Lévai László Lévai László "NYIRTRANS" KFT. "NYIRTRANS" KFT.