Van még tennivalójuk a járművezetőknek az alapos téli felkészülés érdekében

Ahogyan arra korábban felhívtuk Tagjaink figyelmét, 2017. november 8. és 10. között a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a kormányhivatalok járási hivatalainak munkatársai országos akció keretében ellenőrizték az autókat és autóbuszokat. A Téli Átállás Akcióban több mint 4000 személyszállító járművet vizsgált meg az ellenőrző hatóság, de a szakembereknek mindössze 7 esetben kellett szabálysértési eljárást kezdeményezniük.

A közlekedési hatóságként eljáró Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a kormányhivatalok járási hivatalainak szakemberei 2017. november 8. és 10. között országos akció keretében ellenőrizték a személyautók és az autóbuszok megfelelő felkészítettségét a téli időjárási körülményekre.

A hatóság munkatársai összesen közel 750 autóbuszt vontak ellenőrzés alá a közutakon és a szolgáltatók telephelyein. A legsűrűbben, néhány tucatszor előforduló mulasztás az ablaktörő kalapács hiánya volt. Az akció résztvevői hasonló nagyságrendben észlelték a járművek üléseinek elégtelen állapotát, nem megfelelő rögzítettségét vagy a biztonsági övek hibáját. A vizsgálat a tűzoltó készülékek állapotával kapcsolatban és a vésznyitó szerkezetekkel összefüggésben is tíznél kevesebbszer derített fel szabálytalanságot, problémát.

A kisebb hiányosságokra való figyelmeztetéseken túl csak elvétve vált szükségessé további intézkedés: az ellenőrök országos szinten, az összes vizsgált járművet tekintve 7 szabálysértési eljárást kezdeményeztek.

A hatóság szerint a Téli Átállás Akció eredményesen hívta fel a járművezetők figyelmét az elodázhatatlan feladatokra: a megfelelő felkészülésre, az esedékes karbantartások elvégeztetésére a biztonságos közlekedés érdekében. 


(forrás: Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztály)


MKFE kommunikáció

"Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Gál Sándor Gál Sándor KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés MG Sped Kft. MG Sped Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Nyírség Trans Kft. Nyírség Trans Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. N.V.G.-TRANS Kft. N.V.G.-TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. PEDRO 2006 Kft. PEDRO 2006 Kft. VERE GESTUM Kft. VERE GESTUM Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. Sza-Da Kft. Sza-Da Kft. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Hungarian Transport & Logistic Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Gál Sándor Gál Sándor KEREKES TÜZÉP Kft. KEREKES TÜZÉP Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Boruzs-Trans Kft. Boruzs-Trans Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Gondár-Transport Kft. Gondár-Transport Kft. MIKI TRANS Bt. MIKI TRANS Bt. Németh és Társa Kft. Németh és Társa Kft. Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. Adler-Trans Kft. Adler-Trans Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. Gégény Tamás E.V. Gégény Tamás E.V. BLUE TRUCK Kft. BLUE TRUCK Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. VOLÁN Egyesülés VOLÁN Egyesülés MG Sped Kft. MG Sped Kft. Szalkai Tamás Szalkai Tamás ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Gyur-Mó Trans Kft. Gyur-Mó Trans Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. László Pekárik Internationale Transporte Kft. Rézkábel Bt. Rézkábel Bt. TRANSZ-KRISZ Kft. TRANSZ-KRISZ Kft. BAL-MIN Kft. BAL-MIN Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. DFDS Logistics Hungary Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. CSILLAGFÉNY TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. MAKKAI-TRANS Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. ADMIRAL TRANS Kft. ADMIRAL TRANS Kft. Moz-Go Sped Bt. Moz-Go Sped Bt. GALAMBOS TRANS Kft. GALAMBOS TRANS Kft. RE-GLASS Kft. RE-GLASS Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán