Featured

Június 1-én elindítja az ITM a TSM éles üzemét

Az érdekképviseletek – MKFE, NiT, FUVOSZ, MLSZKSZ és MSZSZ – ismételten előterjesztett aggályai és javaslatai ellenére 2018. június 1-én megkezdi éles működését a Nemzeti Tengelysúlymérő rendszer. Mosóczi László közlekedéspolitikáért felelős államtitkár a mai TSM-egyeztetésen kijelentette, hogy a rendszer hibáit az elmúlt hetekben kijavították, és ez egyben biztosíték lehet arra is, hogy a jogkövető fuvarozók egyetlen esetben se kaphassanak bírsághatározatot.

Széleskörű egyeztetés zajlott ma az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkárával és az államtitkárság vezető munkatársaival a TSM-rendszer éles üzemű indításáról. Ahogy arról korábban beszámoltunk, az érdekképviseletek levélben fordultak Palkovics László miniszterhez annak érdekében, hogy a TSM-rendszer hibáinak kijavításáig maradjon hatályban a tesztüzem, illetve a figyelmeztető „nullás” határozatok küldése. Ezen érdekvédelmi nyomás hatására rendezte meg az ITM a mai megbeszélést, amelyen az államtitkár már bevezetőjében kijelentette, hogy az érdekképviseletek aggályai, észrevételei és a mérésekkel kapcsolatos dokumentumok bemutatása ellenére, a rendszert 2018. június 1-től éles üzembe helyezik. Tehát az eddigi nullás határozatok helyett a továbbiakban bírsághatározatokat kapnak majd az engedélyezett tengelysúlyt vagy össztömeget meghaladó járművek üzembentartói.

Mosóczi László ugyanakkor arról is beszélt, hogy az érdekképviseletek által beküldött TSM mérési eredmények és más hitelesített mérlegek mérlegjegyei közötti ellentmondást feloldandó, a mérőpontok megfelelő kalibrálását és műszaki megfelelőségét még az elmúlt napokban is ellenőrizték. Az államtitkár hangsúlyozta, hogy az elkövetkezendő időszakban csak azokról a mérőpontokról kapnak majd bírsághatározatot a fuvarozók, amelyekkel szemben nem merül fel semmilyen rendszerhibára utaló körülmény. Ígérete szerint csak megfelelően működő mérőpontokról érkezhetnek bírsághatározatok. Az érdekképviseletek előtt nyilvánosan is felhívta vezető munkatársai figyelmét arra, hogy a következő egy hónapban a szokásosnál is nagyobb körültekintéssel vizsgálják meg a detektált túlsúly eseteket, és csak a bizonyítottan jól működő mérőpontok adatai alapján hozzanak bírsághatározatot.

Mosóczi László arra kérte a fuvarozókat, hogy a június 1. után érkező, és vitatott bírsághatározatok esetében a vállalkozások mindig indítsák meg a bizonyítási indítvány eljárást, amelyet a hatóság alapos, a TSM-pont működésére is kiterjedő vizsgálatban fog értékelni és elbírálni.

Az MKFE elnöke, Szabó György felajánlotta, hogy a TSM-rendszer működésének elemzéséhez az Egyesület rendelkezésre bocsátja a Nagy Mérési Napok eredményeként összegyűjtött adatokat, amelyet az államtitkár köszönettel elfogadott.

Mosóczi László ígéretet tett arra, hogy az érdekképviseletek által javasolt riasztási funkció rendszerbe építését rövid határidőn belül megvizsgálják, továbbá a felrakóhelyek felelőssége visszaállításának jogi lehetőségére vonatkozó javaslatokra is nyitottak, ennek előkészítésére várják az érdekképviseletek munkaanyagát.

A túlsúllyal közlekedő külföldi fuvarozók TSM-beli bírságolásával kapcsolatban az államtitkár jelezte, hogy a jövőben a megerősített ellenőri egységek szigorúan lépnek majd fel a kontroll mérésekre kiterelt járművek vezetőivel szemben.

A mai tárgyaláson az Egyesületünk által is ismételten jelzett problémákra tekintettel Mosóczi László intenzív együttműködést és folyamatos egyeztetést ígért, amelynek keretében a már eddig begyűjtött rendszámokhoz tartozó súlyadatok kielemzése után, és a következő hetekben beérkező adatok ismeretében újabb egyeztetésre kerül sor az ITM és az érdekképviseletek között, várhatóan két héten belül.

A TSM-rendszer éles üzemi működésének kiértékelése érdekében kérjük Tisztelt Tagjainkat, hogy a következő hetekben is küldjék meg a kézhez vett bírsághatározatokat valamint az érintett fuvarfeladathoz tartozó mérlegbizonylatokat, továbbá minden vitatott esetben adjanak be bizonyítási indítvány kérelmet a hatóság felé.


MKFE kommunikáció

Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lévai László Lévai László TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. VERES Kft. VERES Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Kerekes Kft. Kerekes Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft NTS Kft. NTS Kft. Tilla-Trans KFT. Tilla-Trans KFT. NYÍRBUSZ Kft. NYÍRBUSZ Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Virág-Trans Kft Virág-Trans Kft "PROHAND" Kft. "PROHAND" Kft. "PU-SZA" Bt. "PU-SZA" Bt. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lévai László Lévai László TESZÉR-BEREK Kft. TESZÉR-BEREK Kft. Széll Trans Kft. Széll Trans Kft. Zsenák és Zsenák Kft. Zsenák és Zsenák Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. DEN HARTOGH TRANS Kft. TANTÜRK Hungary Kft. TANTÜRK Hungary Kft. VERES Kft. VERES Kft. Gerulus Kft. Gerulus Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Hödlmayr Hungária Logistics Kft. Révész Trans Kft. Révész Trans Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Szekeres Trans-ker Kft. Fazekas Szállítási Kft. Fazekas Szállítási Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Kanada Busz Hungary Kanada Busz Hungary Cool Sped Kft. Cool Sped Kft. Levissimo Kft. Levissimo Kft. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. TERRA-CARGO Szolg.Korl.Fel.Társ. Sandolita Kft. Sandolita Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Áchim + Áchim Kft. Áchim + Áchim Kft. Molnár Lajos Zoltán Molnár Lajos Zoltán Kerekes Kft. Kerekes Kft. LOCARGO Kft. LOCARGO Kft. KINGSPED Kft KINGSPED Kft KLÉR-TRANS Kft. KLÉR-TRANS Kft. OVIT ZRt. OVIT ZRt. GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. "Ignácz" Kft. "Ignácz" Kft. GÁSPÁR és TSA Bt. GÁSPÁR és TSA Bt. Metal Tech 90. Kft. Metal Tech 90. Kft. MAFRACHT Kft. MAFRACHT Kft. Siker Sped 95 Kft. Siker Sped 95 Kft. Coral Truck Kft. Coral Truck Kft. Ekol Logistics Kft. Ekol Logistics Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Rabbit Express Logisztikai Kft. Dömötör Tamás Dömötör Tamás Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. Q & Q 2000 Kft. Q & Q 2000 Kft. Teherporta Kft. Teherporta Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre Chemi Cargo Kft Chemi Cargo Kft NTS Kft. NTS Kft.