Egyeztetés a XVIII. kerülettel buszos ügyekben is

Tájékoztatjuk Tisztelt Autóbuszos Személyszállító Tagjainkat, hogy az elmúlt évek hagyományainak megfelelően 2018. július 04-én ismét megrendezésre került a Budapest Főváros XVIII. kerület Pestszentlőrinc-Pestszentimre Önkormányzata partnertalálkozó, amelyre az Egyesület is meghívást kapott. A Személyszállítási Tanácsot Pencz Zoltán a tanács elnöke képviselte. A rendezvényen részt vett Strang Tamás a BKK Innovációs szakértője.

Pencz Zoltán a következő kérdéseket, javaslatokat fogalmazta meg a szakértőknek:

  • A Ferihegyi gyorsforgalmi úton található a magasságkorlátozás veszélyére kiemelten felhívta a jelen lévők figyelmét. Jelezte, hogy mielőbb szükséges lenne eltávolítani, amelyik oldalon indokolatlan, valamint nem ilyen veszélyes előjelző módszert kellene alkalmazni. Arra kívánt ezzel rámutatni, hogy azért mert valaki megszegte a szabályt nem szabad veszélybe sodorni.
  • Ismét felhívta a jelenlévők figyelmét, hogy indokolt lenne Budapesten legalább négyféle idejű, valamint éjszakai parkolási rendszert bevezetni. Elmondta, hogy legalább ugyanilyen fontos a védett városnéző útvonal kialakítása.

Molnár Zoltán tanácstitkár, 2018. 07. 12.

MKFE kommunikáció

 

TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Teleki János Teleki János Sandolita Kft. Sandolita Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Ivanov György Ivanov György PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Kolesza György Kolesza György TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Gál Sándor Gál Sándor Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. TÁPFUTÁR-KER Kft. HARD-TRANS Kft. HARD-TRANS Kft. Dávid és Bea  Kft. Dávid és Bea Kft. LOAD 'N GO Kft. LOAD 'N GO Kft. Teleki János Teleki János Sandolita Kft. Sandolita Kft. KONOR TRANS KFT. KONOR TRANS KFT. AFRICATRANS Kft. AFRICATRANS Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Testvértrans Fuvarozó Kft. Spedorigo Kft. Spedorigo Kft. CSIKI-TRUCK Kft. CSIKI-TRUCK Kft. Pozbai és Neje KFT. Pozbai és Neje KFT. Posta-Kocsi Kft. Posta-Kocsi Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. HIRVI TRANSPORT Kft. Bodnár Imre Bodnár Imre GALFER SPED Kft. GALFER SPED Kft. Farkas-Transz Kft. Farkas-Transz Kft. Mancsi Kft. Mancsi Kft. World Logistik Kft. World Logistik Kft. Bertók Zoltán Bertók Zoltán Ivanov György Ivanov György PANNON BUSZ-RENT Kft. PANNON BUSZ-RENT Kft. Rajnai és Társa Kft. Rajnai és Társa Kft. Bíró Tamás Bíró Tamás 3 Czakó Trans Bt. 3 Czakó Trans Bt. Vonnák Trans Kft. Vonnák Trans Kft. ZIPA-TRANS Kft. ZIPA-TRANS Kft. Transvinning Kft. Transvinning Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. Gartner Intertrans Hungária Kft. "D.T.L" Kft. "D.T.L" Kft. DIESEL DR Kft. DIESEL DR Kft. Klapcsik Trans Kft. Klapcsik Trans Kft. Flott-Trans Kft. Flott-Trans Kft. Cargo Logistic Kft. Cargo Logistic Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. PREVOST-HUNGÁRIA Kft. Oleácsik Béla Attila Oleácsik Béla Attila Kop-Form Kft. Kop-Form Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Lagermax-Autotranszport Kft. Kolesza György Kolesza György TradeLog Kereskedőház Kft. TradeLog Kereskedőház Kft. GULF Sped Kft. GULF Sped Kft. ST-Logistic Kft. ST-Logistic Kft. Pintér-Spedition Kft. Pintér-Spedition Kft. Lippai Trans Bt. Lippai Trans Bt. Petrányi József Kft. Petrányi József Kft. Gál Sándor Gál Sándor Tűzpenge Kft. Tűzpenge Kft. "Petroltrans" Kft. "Petroltrans" Kft. Trans-Biogal Kft. Trans-Biogal Kft. SzJ Hungary Kft. SzJ Hungary Kft.